Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2018. november 05. 17:45 | László Márta

Csip-csip csóka…

Szerencsére egyre több olyan jó kis étterem nyílik Budapesten, a XX. kerületben, amelyik végre a mi lakásunktól sincs messze. Szájhagyomány útján jutott el hozzánk a hír, hogy a Kopaszi gáton nyílt egy étterem, amelyik egy világtalan fekete vagy dolmányos vagy vetési tipusú énekesmadár nevét viseli, és érdemes kipróbálni. Felkerekedtünk a barátainkkal négyesben ünnepelni a Duna-parta, és nem bántuk meg! 

 

Bizony a vetési varjú is behúzódik ősszel-télen a határról. Most azonban annyira meleg van, hogy akár a teraszra is kiülhettünk volna. Nagyon kellemes helyen áll új felfedezettem.

Vakvarjú, Kép: László Márta

Kép: László Márta

Már annak örültem, hogy kényelmes parkoló várta a vendégeket. Az autók számából arra következtettem, hogy nem fogok családni a konyhában. Előre bejelentkeztünk, egy pillanatot sem kellett várnunk, már készen állt az asztalunk. Csinos volt a terítés, kényelmesek a székek, és amit nagyon szeretek, végre kerek asztalhoz huppanhattunk le.

Kép: László Márta

Étterembelső, Kép: László Márta

Az étlap egy vágódeszkára hajazott, olyanra, mint amilyent régen a vidéki konyhákban használtak. Előételnek salátával és pirítóssal kísért velőt ettem,

Babragu
Számos érdekességet kínálnak a húsokhoz a BBQ-partik mesterei. A speciális majonézes krumpliról más esett szó, de most itt ez babragu, ami egyszerűen elképesztően jó a körúti Kiss-testvérek elkészítésében. Amerikában tanulmányozták ezt a receptet is.

amit megfeleztem a férjemmel, és így is bőven sok volt! Mivel vacsorázni mentünk, nem mertem nehéz fogást választani, ezért egy halat néztem ki magamnak.  Könnyű volt, ízletes, és rendkívül ízlésesen tálalt! Egyszerűen élvezet volt megkóstolni is. (Kár, hogy túl sok nem fért belém!) Itt jegyzem meg, hogy a fogások nagyjából 2500 Ft-ba kerülnek. A pincér pedig gyors, kedves, tájékozott és szolgálatkész volt!

Desszert, Kép: László Márta

Desszert, Kép: László Márta

A fogásokhoz könnyű, finom, hazai pincékből származó újborokat kóstolhattam, volántekergető “emberünk” pedig többféle limonádé közül választhatott. Rajtam kívül mindenki kért desszertet. Már látványra is csodásak voltak.

És még + 2 érv, ami miatt ki kell próbálni!

Gyerekek az étteremben, Kép: László Márta

Gyerekek az étteremben, Kép: László Márta

Kisgyerekes családoknak is tökéletes választás! Néhány asztalnyi helyet “feláldoztak” egy kis gyerekkuckóért. Amíg a szülők befejezik az ebédet vagy a vacsorát, addig a kicsik szem előtt építhetnek, festhetnek, amihez csak kedvük van.

Márton Róbert zongorista, Kép: László Márta

Márton Róbert zongorista, Kép: László Márta

Az idősebbek is kaphatnak egy csipetnyi pluszt! Az étteremben – a hazai vendéglátóhelyekről szinte teljesen kikopott – zongorista dzsesszjátéka szórakoztatott. Márton Róbert muzsikája feltette nálam az i-re a pontot!

Töltsük meg aranyló élményekkel az őszt
Ősszel utazni nemcsak azért jó, mert kevesebben kirándulnak, de azért is, mert vége a főszezonnak, és kedvezőbb áron tudunk szállásokat foglalni. Az idei év nem szűkölködik hosszú hétvégékben. Legyen szó bel- vagy külföldről, érdemes autóba pattanni, kiszakadni a megszokott hétköznapokból és feltöltődni még a téli hideg előtt. Az időjárást figyelve nem árt, ha becélzol egy jó kis wellness-központot, ahol egy hidegfont sem akadályoz meg a tökéletes kikapcsolódásban! Indulhatunk?

 

 

Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:



Receptek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!