Facebook hozzászólás
461

Vedd fel a harcot az isiásszal!

Az ülőmunkával járó egészségügyi panaszok igencsak meg tudják keseríteni az ember hétköznapjait. Azoknál, akik szinte egész napra a székhez vannak kötve, gyakran alakul ki ülőidegzsába, más néven isiász, ami könnyen rányomhatja bélyegét a dolgos napokra.

Az ülőmunkával sok baj járhat – Kép: Pixabay

Deréktáji fájdalom, lábzsibbadás, érzékkiesés – csak pár tünet, ami isiászra utal, viszont ennél lényegesen több panaszt is okozhat. A tünetek főleg ülés közben jelentkeznek – előrehaladottabb esetben már akár nyugalmi helyzetben is –, mert ekkor nagyobb nyomás nehezedik a gerincre és az ülőidegre. Ilyenkor az illetőnél gyakran figyelhető meg aszimmetrikus testtartás, ami nem meglepő, ugyanis a beteg próbálja minél jobban kímélni az érintett oldalát.

Az isiász háttérében több ok is húzódhat, mint például gerincferdülés, porckorongsérv, kopásos megbetegedések, rossz szék és más egyebek. Az esetek egy részében több hét elteltével előfordulhat spontán gyógyulás, azonban a tünetek megjelenésekor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, egyrészt azért, hogy az esetleges mögöttes okokra fény derüljön, másrészt mert kezeletlen esetben kellemetlen és fájdalmas szövődményeket is okozhat.

Az isiász kezelésében kulcsfontosságú az aktív fájdalomcsillapítás, amellyel célzottan és hatékonyan lehet megszüntetni a fájdalmat.

Szétrobban a fejed, mert újabb front közeleg?
Az emberek több mint fele megérzi, ha időjárás-változás közeledik. Vannak, akiknél enyhébb, vannak viszont, akiknél súlyosabb tünetekkel jár a fronthatás. A nők általában frontérzékenyebbek, mint a férfiak, mint a férfiak. Tudvalévő azonban, hogy az időjárás maga nem tesz beteggé. Jellemző tünetek időváltozáskor a fejfájás, idegesség, izzadás, ingerlékenység vagy a levegőszomjúság.

„Az isiász kezelésének alapja a helyi és általános fájdalom-és gyulladáscsökkentés, amely a megfelelő testhelyzetben történő pihenéssel kezdődik, majd külsődleges, úgynevezett isiászborogatás felhelyezésével, valamint szájon át szedett vagy muscularis injekciós fájdalomcsillapítással. Ha a vizsgálat során kifejezett nyomásérzékenységet találunk, akkor érdemes szteroidos-lidocainos helyi célzott injekciós kezelést is alkalmazni, illetve nagyon jó hatású az akupunktúra és a GUNA bioterápiás ischial injekció alkalmazása az ideg lefutása mentén. Makacs esetekben ischias  infúziós kezelést is lehet alkalmazni, általában öt alkalommal” – mondja dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont reumatológus főorvosa

Forrás: Fájdalomközpont



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!