Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2017. október 15. 08:00 | Krajcsó Judit

FÁBRI CENTENÁRIUM

Ma visszatérnek a mozikba A Pál utcai fiúk

Az idei Fábri Zoltán Centenárium alkalmából újra mozivásznon látható A Pál utcai fiúk digitális felújításban. Az évforduló napján ma, október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban kiállítással és beszélgetéssel kísért díszvetítést tartanak.

100 évvel ezelőtt, 1917. október 15-én született Fábri Zoltán film- és színházi rendező, színész, forgatókönyvíró, festőművész, grafikus, akinek a nevéhez olyan, legendássá vált alkotások fűződnek, mint a Körhinta, az Édes Anna, az Isten hozta, őrnagy úr! vagy Az ötödik pecsét.
Az évforduló alkalmából a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum klasszikusokat újjávarázsoló digitális felújítási programja idén elsősorban az ő életműve köré szerveződik.

Érdekesség…
Az Illés György által fényképezett A Pál utcai fiúk felújításában a film egyik egykori színésze, a később nemzetközi sikereket arató operatőr, ifj. Jancsó Miklós, azaz Jancsó Nyika működött közre, aki akkor 17 évesen a vörösingesek közül a fiatalabbik Pásztort alakította, Áts Ferinek pedig a hangját kölcsönözte.

A Filmlabor szakemberei és neves operatőrök közreműködésével zajló restaurációs program célja, hogy a magyar filmművészet kincsei kiváló képi és hangminőségben, a mozivásznon kerülhessenek ismét a közönség elé.  Ennek a sorozatnak első mozibemutatója a Pannonia Entertainment által idén nyáron országos moziforgalmazásban bemutatott Vuk volt, amelyet most Fábri Zoltán egyik legismertebb alkotása, Molnár Ferenc világhírű regénye alapján készült és a Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt ifjúsági filmje követ.

A film 2017-es előzetese a klasszikus magyar filmek modern hangulatú, újravágott előzeteseiről ismert „Palóc Videótéka” csapat munkája:

Előzetes…

A Pál utcai fiúk a magyar irodalom és filmtörténet kivételes alkotása, amely felnőtteket és fiatalokat egyaránt megszólít. A magyar-amerikai koprodukcióban, Anthony Kemp, Törőcsik Mari, William Burleigh, Pécsi Sándor főszereplésével 1969-ben készült film jelenetei legendássá, szófordulatai szállóigékké váltak. Mindannyian emlékezünk az einstandolásra, a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és persze Bokára, Csónakosra, az árulóvá vált Gerébre, az ellenfél vezetőjeként is tiszteletben tartott Áts Ferire és Nemecsek közlegényre, aki hősiesen és önfeláldozóan kiállt a grundért és a társaiért. Az időtlen, mai kor számára is érvényes értékrendet felállító történetet minden generáció újra felfedezi magának – musical feldolgozása az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikere a Vígszínházban.

pál utcai fiúk

Képkocka a filmből Kép: sajtóanyag

A centenárium alkalmából október 15-én országszerte számos helyszínen rendeznek vetítéseket. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap 11:00 órától tartott évfordulós díszvetítésen Fábri Zoltán unokája, Fábri Péter is részt vesz, aki a vetítés előtti pódiumbeszélgetésen személyes emlékeit eleveníti fel. A programot kiállítás teszi teljessé az Urániában: a Filmarchívum által összeállított különleges tárlaton archív plakátokat, a forgatáson készült werkfotókat, valamint a filmhez készült díszletterv- és storyboard festményeket, grafikákat tekinthet meg a közönség.

A filmklasszikust néhány nappal az évforduló után, október 19-től kezdve országszerte több mint 20 moziban vetítik. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Művész Moziban látható, emellett a megyeszékhelyek többségén is bemutatják, kitűnő minőségű digitális kópiáról. A vetítési helyszínek teljes listája itt olvasható.

Pataki Éva – Mészáros Márta – Törőcsik Mari, Aurora Borealis – Északi fény
Hogy mi is ez a könyv? Pillanatképek sora: két kivételes nő, egy színész és egy rendező – miközben forgat, játszik, rendez – az életéről beszélget, emlékeket idéz. Azt mondják, ők már többet nem filmeznek – de mi reméljük, hogy még igen. Két művész a felvillanó északi fényben, túl a nyolcvanon: Törőcsik Mari és Mészáros Márta. A pályáról, a színház- és filmművészet múltjáról, jelenéről, halhatatlan emlékű pályatársakról, kalandokról csevegnek felszabadultan; aztán jóval szomorkásabban a súlyosabb és örök érvényű dolgokról: női sorsokról, háborúról, túlélésről.


Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!