Facebook hozzászólás
521

Robbabás előtt a szüzek

Óriási lendülettel vágsz neki az év hátralevő részének, és ehhez csak gratulálni lehet! Pörgésed másoknak is feltűnik majd, és szívesen csatlakoznának hozzád, ezért érzelmi kapcsolataidban némi  gondok keletkezhetnek. Míg a magánéleted igen változatosan alakul, a munkádban nyugalom honol. Mélyreható változásokra nem kell számítanod, csedben, nyugodtan, precízen végezheted a dolgodat, ahogy eddig is. 

Annak ellenére, hogy a szüzek rendszerint nem kezdeményezőek, most új oldalukat ismerhetjük meg. Bár általában betartják a három lépés távolságot az emberekkel, amivel saját önbizalomhiányukat próbálják álcázni, most kissé nyitottá válnak. Azt azonban tudni kell, hogy a szüzek az átlagosnál is nehezebben nyílnak meg, de ha valakit megszeretnek, örökké a szívükba zárják.

Munkahelyi vezetői szeretik, mert – sokszor – kínosan pedánsan végzi feladatait. Nagyon szeret dolgozni. Kívülről nyugalmat látsz rajtuk, de belülről folyamatosan aggódnak valamiért, éppen ezért nagyon precíz!

A Szűz csillagkép egyik ábrázolása, Sidney Hall képe 1825-ből, Kép: wikipedia
A Szűz csillagkép egyik ábrázolása, Sidney Hall képe 1825-ből, Kép: wikipedia

A wikipedia szerint a Szűz eredete bizonytalan. A babiloni időkben a termékenységet szimbolizálta, kalászként értelmezték, legfényesebb csillagának, a Spicának a neve annyit tesz: búzaszem.

Búcsú az Orolszlánoktól
Kevés oroszlán csillagjegyű tudja magáról, hogy kompromisszumkészség nélkül nem megy semmire! Végig kell gondoldniuk, vehemensségükkel mit is akarnak takargatni? Kedves Oroszlán! Ha új kapcsolatra leltél, őrizd meg!

Istárral is kapcsolatba hozható, hiszen ő volt a termékenység istennője a mezopotámiai mitológiában.

A görög mitológia szerint szűz volt több kiemelkedő istennő, köztük Ízisz, Kübelé, a Magna Mater (az Istenek Anyja), Pallasz Athéné. A görögök Démétért látták benne, a rómaiak Cerest, később azonban Aestrae-vel, az igazság istennőjével azonosították, amint a mérleggel áll ítélkezésre készen. A kereszténység terjedésével a görög-rómaimondák elhalványultak, a középkorban mint Szűz Máriát tartották számon.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!