Facebook hozzászólás
204

Óvatosan! Könnyen a fa alatt végezhetjük!

Az ünnepek előtti rohangálás hatalmas megterhelés, amely sokszor odáig fajul, hogy az ember rosszul lesz. megszédül, megfájdul a feje, szaporán kezd verni a szíve, izzad, esetleg fekete körök, vagy más, múló látászavar jelentkezik nála. A legtöbben ilyenkor legyintenek egyet, nem foglalkoznak a jelenséggel, hiszen majd csak elmúlik. De sajnos előfordulhat, hogy ahogyan a stressz, úgy a tünetek sem múlnak el nyomtalanul, újra és újra jelentkeznek, ami már komoly betegségre, a magasvérnyomásra is felhívhatja a figyelmet.

Biztosan rendben van a vérnyomása?

A fent említett tünetek mindegyike egyenként is utalhat a magasvérnyomás betegségre, amit az emberek hajlamosak félvárról venni. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a betegség sokáig tünetmentes, vagy ha jelentkeznek is figyelmeztető jelek, együtt lehet velük élni. Sajnos azt már csak kevesebben tudják, hogy a magasvérnyomás igencsak komoly károkat okoz a szervezetben, nem véletlen, hogy néma gyilkosnak is hívják.

Kép: Pixabay

A tartósan magas vérnyomás (140/90 Hgmm feletti érték) ugyanis erősen megterheli az érhálózatot. Az erek belső, endothel részén mikro sérüléseket okoz, ezzel gyengítve az érfalat, és elsegítve a thrombusok, elzáródások kialakulását. Az érhálózat állapotának romlása pedig hosszabb távon szívrohamot, stroke-ot agyvérzést és sajnos halált is okozhat. A tartósan magas értékek okozta károkat ráadásul nem lehet helyrehozni, csak a további romlást megelőzni, így ebben az esetben a prevenció kiemelten fontos szerepet kap – mondja Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

A kiugró értékekkel is számolni kell!

A magasvérnyomás betegség elleni küzdelem egy másik nagy hátráltatója, hogy az emberek azt gondolják, hogy egyetlen otthoni mérés alapján megállapítható a gond. Ha pedig az érték éppen normális, akkor nem is kell vele tovább foglalkozni. Azonban a pontos otthoni mérést mindkét karon és mindkét lábon el kell végezni, ráadásul egy nap többször.

Mivel az emberek ideje véges, így ezt a mérési metódust senki nem végzi el. Ezzel pedig az a baj, hogy egyetlen adatból nem lehet következtetéseket levonni, ráadásul azzal a jelenséggel sem kerülünk tisztába, amikor a vérnyomás értéke hirtelen növekszik meg nagyon, majd visszatér a nyugalmi állapotba.

24 órás méréssel a betegségre jó eséllyel fény derül!

Ahhoz, hogy biztonságosan meg lehessen állapítani a betegség meglétét, érdemes 24 órás vérnyomásmérést végezni. Ezt egy olyan műszerrel lehet megtenni, melyet az ember magával visz a nap folyamán, mint egy apró táskát. A szerkezet pedig bizonyos időnként a karon lévő részt felfújja, és méri a vérnyomás adatait. A készülék által rögzített értékeket a szakember kielemzi, és ez alapján jóval pontosabb diagnózist képes felállítani.

Bár a folyamat némi kellemetlenséggel jár, ám a magasvérnyomás esetében a prevenció kiemelt fontosságú. Ráadásul a rendszeres ellenőrzésről sem szabad megfeledkezni, mivel a néma gyilkos sok esetben teljesen tünetmentesen jelentkezik, így anélkül okoz károkat a szervezetben, hogy arról tudomásunk lenne.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!