Facebook hozzászólás
606

Ősszel gyógyul legszebben az anyajegy-eltávolítás utáni heg

Megelőzés céljából a szakemberek azt javasolják, hogy minden évben ellenőriztessük az anyajegyeink állapotát. Ha eddig még nem tettük meg, érdemes még most elvégeztetnünk! Az ősz azért is optimális időpont erre, mert ha egy anyajegyet el kell távolítani, akkor a feltételek ebben az évszakban a legideálisabbak a szép sebgyógyuláshoz.

Az anyajegy-eltávolítás menete
– Ha a bőrgyógyász javaslatára egy anyajegyet el kell távolítani, akkor sebészhez, vagy plasztikai sebészhez fordulunk. A választásunk attól is függhet, hogy mennyire fontos szempont az esztétika, így általában az arcon, nyakon és dekoltázson található anyajegyek eltávolításával fordulnak hozzám – mondja dr. Gyarmati Csaba plasztikai sebész, az Anyajegyszűrő Központ orvosa. – Az anyajegyet sebészi kimetszéssel távolítjuk el, így pontosan követni tudjuk a körvonalát, a szükségesnél sem kevesebb, sem nagyobb területet nem távolítunk el. A kozmetikai eredmény azonban nemcsak az orvos gyakorlatától és a varrási technika megválasztásától függ. Nagyon fontos az is, hogy a páciens a műtét után mennyire vigyáz a műtéti területre.

Anyajegyszűrés, Kép: anyajegyszurokozpont.hu
Anyajegyszűrés, Kép: anyajegyszurokozpont.hu

Mitől függ a sebgyógyulás?
A műtét helyétől:
Azok a területek a legkényesebbek, ahol a bőr folyamatos mozgásnak van kitéve. Így például a nyakon, lapockák közötti területen, de az arcon is adódnak problémásabb területek.
Az életkortól:
Fiatalabb korban gyorsabb a sebgyógyulás, ám ez a korcsoport hajlamosabb a heg túlburjánzásra és vastagabb hegképződésre, a hormonális változások miatt pedig a bőrük is nagyon érzékeny. Idősebbeknél ezzel szemben ugyan lassabban, de szinte észrevétlenül gyógyulnak a sebek.
Attól, hogy mennyi ideig van a sebben a varrat:
A sebgyógyulást ez is befolyásolja, arcon általában tíz napig, a háton három hétig szokták a varratot bennhagyni.
Az utókezeléstől:

Azonnal tépd szét a szoláriumbérleted!
Magyarországon évente 2000 új melanomás megbetegedést diagnosztizálnak. Kevesen tudják, hogy ez a daganatos betegség az esetek többségében genetikai eredetű, és korra, nemre való tekintet nélkül bárkinél előfordulhat. Pánikra azonban nincs ok, hiszen ha időben felfedezzük, 100%-ban gyógyítható és túlélhető. Dr. Horváth Béla bőrgyógyász szakorvos, a MelanomaMobil bőrgyógyászati szűrőközpont vezetője segítségével összefoglaljuk a legalapvetőbb tudnivalókat.

Az anyajegy eltávolítását követő gyógyulási időszakban nagyon fontos, hogy betartsuk az orvos utasításait, hiszen a kozmetikai eredmény ettől is függ. A szép sebgyógyulásért az alapvető higiéniás előírások mellett sok egyébre is ügyelni kell. Ebbe beletartozik az is, hogy megadott ideig kerüljük a szauna és szolárium használatát, és az intenzív testmozgást is mellőzzük, majd csak fokozatosan növeljük a terhelést a műtét előtti szintre.

A naptól és a hidegtől is védeni kell!
Friss hegeknél a legfontosabb teendőnk a fényvédelem. A legjobb, ha a heg területét legalább fél évig nem éri nap, ezért is ideális időpont az ősz – a napnak kitett testrészek esetében különösen – az anyajegyek eltávolítására. Emellett a szélsőséges hőhatásoktól is tartózkodni kell, a már említett szauna mellett a nyári hőség és a fokozott verejtékezés sem kedvez, de a rendkívüli hideggel is épp úgy ártunk a hegesedésnek. Amennyiben tehát nem akut eset miatt várunk műtétre, a legideálisabb ősszel elvégeztetni a beavatkozást. Az orvos tanácsait betartva, ilyenkor várhatjuk, hogy a gyógyulási idő után a műtéti heg szinte észrevétlenül illeszkedik majd a bőrfelületbe.

(Forrás: Anyajegyszűrő Központ)

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!