Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2017. szeptember 15. 13:00 | László Márta

SZŰRŐVIZSGÁLAT

Nem felejt a bőröd

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az évenkénti szűrővizsgálat, hiszen már egy-két leégés is igen nagy kárt okozhat. Bőrünk emlékezik ugyanis minden egyes napon töltött órára, és a káros UV-sugárzás hatását is elraktározza, így nem bánhatunk vele felelőtlenül!

Számtalanszor hangsúlyozzák az orvosok, hogy a legtöbb, amit tehetünk magunk és szeretteink egészségének megőrzése érdekében, az a tudatos életmód és a megelőzés. Nincs ez másképpen a bőrvédelem esetében sem. Főképp, ha az anyajegyszűrésre gondolunk, hiszen azt tudnunk kell, hogy sajnos az egyik legagresszívebb ráktípus a bőrrák.  A bőrrák esetében éppen ezért különös hangsúlyt kell fektetni a korai felismerésre.

Tusoló nő az üveg mögött, Kép: pixabay

Kép: pixabay

„A korai diagnózis életmentő”

Talán főképp a nyári hónapok hívják fel a figyelmünket bőrünkre, hiszen ilyenkor egy-egy leégéskor magunk is tapasztalhatjuk, mennyire kellemetlen érzéssel jár a nap okozta égési sérülés. Azon kívül, hogy ebben az időszakban délelőtt tizenegy, és délután három óra között még fényvédő krémmel sem ajánlott napon tartózkodni, oda kell figyelnünk anyajegyeinkre is. Amennyiben úgy látjuk, hogy egy anyajegy alakja nem szimmetrikus, nagyon szabálytalan alakú, vagy egy korábban meglévő elváltozás hirtelen megváltozik, az addig lapos felszín kiemelkedik és dudorossá válik, begyullad, vérezni, vagy viszketni kezd, az mindenképpen figyelemfelhívó jel kell legyen. Az anyajegy és a melanóma között szakember tud különbséget tenni.

– A korai felismeréssel a nagy bajok megelőzhetők, ha időben felállítjuk a diagnózist és időben megtörténik a műtéti eltávolítás, akkor semmiféle további kezelés nem szükséges, így ez tulajdonképpen a gyógyulást jelenti – mondja Dr. Gomba Beáta az Oxygen Medical bőrgyógyásza.

Ugrásszerűen nőtt a melanóma előfordulása

A Semmelweis Egyetem adatai szerint ugrásszerűen nőtt a bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága az elmúlt egy évtizedben, ezen belül a legsúlyosabb ráktípus, a melanóma előfordulása emelkedett a legnagyobb mértékben, csaknem másfélszeresére. Az elmúlt években átlagosan 2-300 új melanómás beteget regisztráltak Magyarországon ez a súlyos bőrdaganat leginkább a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegye van. Fontos tudni azt is, hogy a bőrt érintő tumorok legtöbbje mögött a genetikai tényezők mellett a káros UV-sugárzás és a többszöri leégés áll, ezért is kiemelten fontos a megfelelő fényvédelem, továbbá a déli órákban magas UV-sugárzás esetén kerülni kell a napot. Emellett ajánlatos naponta többször magas faktorszámú fényvédőt használni. Fontos megemlíteni, hogy ablak mögött, így akár az autóban, vagy árnyékban is érhetik káros sugarak a bőrünket, tehát ott is óvnunk kell magunkat az erős sugárzástól. A teljes bőrfelszín évenkénti vizsgálata elengedhetetlen része a megelőzésnek, különösen azoknak fontos erre odafigyelniük, akiknek sok anyajegyük van, vagy előfordult a családjukban bőrrák. Nem érdemes elodázni a vizsgálatot, ha ugyanis kialakul a betegség, akár végzetes is lehet.

Nemcsak a ráncaidat veszítheted!
Biztos mindenki nek ismerős az arcápolási folyamat: először az otthon elkészíthető pakolásoktól és a drága krémektől várunk megoldást, majd tényleges eredmény híján elkezdünk érdeklődni a kozmetikai szalonok időigényes és drága kezelései iránt. Ezután jönnek a kényelmesebb otthoni ránctalanító készülékek,és velük a kérdések. Megbízhatunk-e bennük, nem okozhatunk-e magunknak károsodást? A gyors eredmény mennyire biztonságos?

Melanómára hajlamosító tényezők

Azzal nem árt tisztában lennünk, hogy vannak, akiknél nagyobb esély lehet az úgynevezett melanoma malignum, azaz a fekete bőrrák kialakulására, számukra még fontosabb a rendszeres szűrővizsgálaton való részvétel. Hogy melyek ezek a tényezők? Amennyiben valaki világos bőrű, könnyen leég és nehezen barnul le, szőke, vagy vörös hajú, kék, vagy zöld szemű, hajlamos a szeplőre, akkor ezen rizikófaktorok alapján elmondható, hogy magas e a ráktípus kialakulásának kockázata. Emellett meg kell említeni a bőrt érő erős UV-sugárzást is, hiszen a túl gyakori napon, vagy szoláriumban töltött idő szintén fokozza a fekete bőrrák kialakulásának kockázatát.

Így zajlik az anyajegyszűrés

Az anyajegyszűrés egy bőrre helyezhető mikroszkóppal, más néven dermatoszkóppal és/vagy számítógépes eszközzel történik. Ezt az eszközt a bőrön lévő pigmentált elváltozások diagnosztikája céljából fejlesztették ki. Mivel a bőrfelületen lévő elváltozások a legtöbb esetben láthatóak, észlelhetőek, ahogy Dr. Gomba Beát fogalmaz.

– Az esetek többségében a szemünk előtt történnek, így egy gyanús anyajegy vizsgálata során nincs szükség invazív beavatkozásra, az nem jár fájdalommal. A bőrre helyezett mikroszkóp nagyításának köszönhetően a bőr szabad szemmel már nem látható alsó sejtsora is vizsgálhatóvá válik. A műszerbe, a bőrgyógyász által a dermatoszkópos pontérték alapján bevitt adatok révén választ kaphatunk arra, hogy a látott elváltozás jóindulatú, vagy rosszindulatú lehet – fogalmazott Dr. Gomba Beáta. A szakember a kezelésről is beszélt.

3 szépséghiba, amit bőratka is okozhat
Legyen szó a felnőttkorban megjelenő, zavaró pattanásokról, az akár súlyossá váló betegségről, a rosaceáról vagy az önbizalom-romboló hajhullásról, érdemes utánajárni, nem bőratka okozza-e a szépséghibát. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus a kezelési lehetőségeket mutatja meg.

– Amennyiben korai a diagnózis, és még kezdetleges az elváltozás, akkor azt a kivágás meggyógyítja. Amennyiben ez nem így van, az adott terület vastagabb, több idő telt el, akkor kiegészítő kezelés áll rendelkezésre, mely általában immunkezelés. Ha még előrehaladottabb a dolog, esetleg áttétek is vannak, akkor biológiai terápia, illetve kemoterápiával kezelhető a betegség. –

Ki kell emelni, hogy minél később ismerik fel a rosszindulatú daganatot, annál nagyobb az esélye, hogy a környező szövetekbe, vagy a nyirokcsomókba, távolabbi szervekbe áttétet képez. Ezen áttétek operálása, kezelése már sokkal nehezebb feladat, mint a kezdeti stádiumban lévő daganat sebészi eltávolítása, és az azt követő rendszeres ellenőrzés. A szűrővizsgálat legfeljebb negyedórát vesz igénybe. Amennyiben az eredmény gyanúra ad okot, további vizsgálatokra, és akár az anyajegy sebészeti eltávolításra, valamint szövettani vizsgálatra is szükség van.

( Forrás: Oxygenmedical)



Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Test és lélek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!