Facebook hozzászólás
301

Mit tegyél az árvízzel megjelenő gombák, penész ellen?

Az árvizek nem csak a balesetveszély és az ivóvízbázis fertőzése révén fenyegetik az egészségünket. A levonuló ár nyomán a beázott falakon, átnedvesedett bútorokon, elpusztult növényzeten elszaporodnak a penészgombák, amelyek allergiát és asztmát okozhatnak. Hogyan védekezzünk?

A megoldási lehetőségekről dr. Magyar Donát, a Budai Allergiaközpont aerobiológusa beszélt.

Allergizáló gombák

Az árvíz során az épületanyag nagy mennyiségű vizet vesz fel, ami a magas vízaktivitású gombák elterjedéséhez vezet. A vízigény alapján ugyanis más penészgombafajokra számíthatunk enyhébb nedvesedés esetén, mint tartós átázást követően. Az árvizeket követően Stachybotrys, Chaetomium, Ulocladium, Trichoderma és Aureobasidium gombanemzetségek jelenhetnek meg, amelyek allergiát és asztmát okozhatnak.

Így védekezzünk a penész ellen

1. Kárfelmérés
Penészmentesítés előtt kérjen tájékoztatást a biztosítójától a bizonyítékok dokumentálási módjára (fénykép, tárgyi bizonyíték, helyszíni kárbecslés) vonatkozóan. Az egészségkárosodás kockázatának dokumentálására aerobiológiai vizsgálatot is igényelhetnek. Ha a biztosítótársaság megköveteli, a tönkrement tárgyakat tárolja egy lakáson kívüli, zárt, száraz helyen.

2. Szárítás
A penészgombatelepek kialakulásához általában három nap szükséges a vizesedést követően. Mivel ezek nagy mennyiségű spórát termelnek, ami újabb penésztelepek kialakulásához vezet, minél tovább várunk a penészmentesítéssel, a helyzet annál rosszabb lesz.

Amint az elöntött házba vissza lehet térni, el kell kezdeni a penészesedés felszámolását. Először hazatérve nyissunk ki minden ajtót-ablakot, hogy meginduljon a kiszáradás. A szellőztetést csak akkor szüneteltessük, ha a kültéri levegő relatív páratartalma meghaladja a 60%-ot. A maradék vizet töröljük fel a padlóról. A penészes vagy szennyvízzel átitatott porózus anyagokat távolítsuk el, zárt szemeteszsákban dobjuk ki. Porózus anyag a tapéta, a gipszkarton, a szigetelőanyagok, a vakolat, a többszörös falfesték-rétegek, a szőnyeg, a fa- és papír tárgyak, matrac, plüssállatok – ezeket nem lehet kellőképpen megtisztítani, ha bepenészedtek. A spóraterjedését megelőzésére a fertőzött tárgyakat burkoljuk be műanyag zacskóval. Az átnedvesedett tárgyak kiszárításához vessük be a hősugárzókat, páramentesítőket. Nagy teljesítményű hőlégfúvókat, párátlanítókat bérelhetünk a fal szárítására (ha ehhez áramfejlesztő kell, az nem üzemeltethető beltérben, ablak alatt vagy az erkélyen!). Emellett nagyon fontos, hogy folyamatosan szellőztessünk.

Az átázott szőnyegeket, kárpitokat legtöbbször ki kell dobni. Ami megmenthető, tisztítsuk ki, fertőtlenítsük, és mielőbb szárítsuk meg. A szennyvízzel átitatott töltőanyagot (szivacs, toll) ne használjuk fel.

Távolítsuk el a gipszkarton falakat, ellenőrizzük a ház szigetelését. Az átázott szigetelés sokáig nedves marad, és rejtett penész kialakulásához vezet, illetve az épületanyagban farontó gombák telepedhetnek meg. A burkolatok visszahelyezése előtt győződjünk meg arról, hogy a szigetelés és a faanyag megszáradt (fa esetén a nedvességtartalom ne legyen 14%-nál magasabb). A bútorokat és az új burkolatot csak a teljesen kiszáradt épületben tegyék helyre. Az épület kiszárítása türelmet próbáló feladat, hónapokat is igénybe vehet.

3. Penészmentesítés
Ne végezzék penészallergiások, gyermekek, idősek, várandósok, gyengült immunrendszerűek és légúti betegségben szenvedők!

Haladjunk helyiségről helyiségre, fokozatosan izolálva a munkaterületet a lakás többi részétől. A penészgombatelepek lekaparásával nagy mennyiségű spóra jut a levegőbe. A fertőzött helyiség ajtaját zárjuk le műanyag fóliával, hogy a spórák ne terjedjenek szét a lakásban. Munka közben folyamatosan szellőztessünk. A szellőzőberendezéseket ne üzemeltessük, amíg szakemberek nem tisztították meg. Nagyobb épületekben a bontás során negatív légnyomást kell kialakítani a helyiségben, ezalatt a folyosón pozitív légnyomást kell biztosítani.

A mosógépben tisztítható textíliákat általában meg lehet menteni, amennyiben a penészgombák nem okoztak maradandó károsodást az anyagukban.
A nem kárpitozott bútorok is megmenthetők, ennek érdekében az udvaron tisztítsuk meg őket. Ha a penészesedés csak a felületet érinti, hagyjuk a tűző napon, majd söpörjük le a kiszáradt, elpusztult penészt. A résekből HEPA szűrős porszívóval eltávolíthatók a lerakódott gombaelemek. Figyelem! Az elhalt spórák is allergizálnak!

A nem porózus felszínű tárgyak, mint a műanyag, üveg, beton, különböző fémek stb. könnyen megtisztíthatók a penésztől.
Az értékes bútorok, könyvek megmentését bízzuk szakértőre, restaurátorra.

4. Lemosás/fertőtlenítés
A penésztelepek eltávolítását követően jöhet a lemosás és a fertőtlenítés. Ez a résekben és durva felületeken a fizikai eltávolítás után megmaradt gombaelemek és a szennyvízmaradványok miatt feltétlenül szükséges. A lemosásnál két vödörrel dolgozzunk, egyikben öblítünk, a másikkal lemosunk. A vizet gyakran cseréljük. A tisztításhoz ne használjunk foszfáttartalmú szereket, mert a foszfát táplálja a mikroorganizmusokat. A lemosást követően töröljük a felületet szárazra.
A fertőtlenítésre hypooldat (10 liter vízhez 6 dl háztartási hypo) is megfelelő, ez szagtalanít is. Fertőtleníteni kell a padlót, a falakat, a konyhát és a fürdőszobát is.

A takarítás során legyünk elővigyázatosak! Ne keverjük a különféle tisztítószereket, pl. savakat, ecetet, vízkőoldót hypóval. Bizonyos tisztítószerek egyes felületeken (alumínium, rozsdamentes acél, linóleum) elszíneződést okozhatnak, ezért kezelés előtt érdemes kis területen kipróbálni ezeket.

A nagy mennyiségű penészgombaspóra tartós belélegzése egészségkárosító hatású. Penészmentesítéskor használjunk kesztyűt, valamint hosszú ujjú és hosszú szárú munkaruhát, zárt cipőt, sapkát. Erős fertőzés esetén viseljünk légszűrő maszkot (a penészgombaspórákhoz ajánlott légszűrő maszkok részecskeszűrő betétje 3M 2125 P2R és 3M 2135 P3 kódszámmal kapható. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy a maszk szabályosan illeszkedik és résmentesen zár).
A penész eltávolítását ne magunk végezzük, ha allergiásak vagyunk valamelyik penészgombafajra. E munkát ne végezzék 12 év alatti gyermekek, idősek, várandósok, valamilyen immunrendszert gyengítő alapbetegségben, illetve légúti megbetegedésben szenvedők. Ez utóbbiak végig tartsák készenlétben a gyógyszereiket.

A fertőtlenítőszerek elpusztítják a penészgombát, de nem akadályozzák meg, hogy ismét megjelenjen a gombatelep. A végső megoldás csak a teljes kiszáradással érhető el.

5. Ellenőrzés
A fertőzés megszüntetése után kísérjük folyamatosan figyelemmel, hogy nem jelentkezik-e ismét nedvesedés és penészesedés. Ha az épület még nem száradt ki kellőképpen, a tisztítást és a szárítást újra el kell végezni.

Forrás: www.allergiakozpont.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!