Facebook hozzászólás
1 509

Megvan az év orvosa!

Kecskeméti gyermekgyógyász lett az Év Orvosa a zsűri és a közönség szavazatainak összesítése után. A díjat idén immár hetedik alkalommal adták át.

A 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül dr. Kelemen Edit kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház részlegvezető főorvosa érte el a legmagasabb pontszámot a korábbi díjazottakból álló zsűri által felállított rangsor, valamint az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján. Így ő vehette át az idei Astellas-közönségdíjat. A rangsorban dr. Simonka Zsolt szegedi sebész szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának egyetemi tanársegéde követte őt, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig dr. Szegedi Istvándebreceni gyermekonkológus és -hematológus, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának egyetemi docense léphetett fel.

A díjazottak: dr. Kelemen Edit, dr. Simonka Zsolt és dr. Szegedi István

Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat szakmai jelöltjeiről a hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló szakmai zsűri az ünnepséget megelőző órákban döntött. (A szavazás előzményeiről és a jelöltekről itt olvashatsz!) A szakmai Astellas-díjak idén öt kategóriában találtak gazdára. Az orvosi diagnosztikai szakterületek döntősei közül a zsűri ítélete alapján Prof. Dr. Sápi Zoltán patológus, a Semmelweis Egyetem I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanára bizonyult a legjobbnak. A sebészeti jellegű szakterületek döntőseinek nemes versengéséből ebben az esztendőben dr. Turcsányi István ortopéd sebész, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főorvosa került ki győztesen. Konzervatív orvosi szakterületek kategóriában Prof. Dr. Rókusz László belgyógyász-infektológus, a Honvédkórház főorvosa, címzetes egyetemi tanára került az első helyre. A rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen idén dr. Benyó Gábor gyermekonkológus és -hematológus főorvos, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház orvos igazgatója vehette át a díjat, míg az idei pályázat újdonságaként bevezetett klinikai csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterület nyertese Prof. Dr. Reusz György gyermeknefrológus, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára lett.

A díjátadó ünnepségen immár hagyományosan a hazai egészségügyben tapasztalható kivételes kezdeményezések elismerésére életre hívott Astellas-különdíj átadására is sor került. Dr. Markovich György, az Astellas-díj egyik alapítója beszédében bejelentette, hogy a rendkívüli, hetedik alkalomra való tekintettel idén két kezdeményezés is átveheti a különleges elismerést. A Bátor Tábor Alapítvány vezetői a nagybeteg gyermekek és családjaik részére létrehozott élményterápiás táborok szervezésével kifejtett áldozatos munkájukért, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház képviselői pedig a krónikus gyermekbetegek ellátása, valamint a gyermekhospice és -palliatív munka széles körű szakmai és társadalmi megismertetése terén megtapasztalt áldozatvállalásukért és úttörő szerepükért vehették át a különdíjat.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!