Facebook hozzászólás
313

Még evés közben sem bírunk magunkkal!

Furcsa dolgokat művelünk még evés közben is. Például a Z generáció 80 százaléka okostelefonját nyomkodja vacsora közben, míg a 30 év felettiek inkább beszélgetnek a közös étkezés során. De a földre ejtett ételt sem illetlenség felszolgálni – derült ki egy kutatásból. Amúgy nagyon vendégszeretőek vagyunk…

Az IKEA otthoni és vendégvárási szokásokat feltérképező reprezentatív kutatási eredményei szerint a magyar vendégszeretetnek valóban nincs párja, ám nemcsak a házigazdák tesznek ki magukért  ̶  a vendégek kifejezetten szeretnek segíteni a házimunkában, ha látogatóba mennek. Persze más szokásokra is fény derült:

 30 alattiaknak a kezük, a 30 felettieknek a szájuk jár

Az IKEA kutatása megcáfolja azt a szólást, hogy a „magyar ember evés közben nem beszél”. Arra a kérdésre, hogy mit csinálnak, miközben esznek, a kutatás megkérdezettjei 78 százalékban első helyen a családdal, barátokkal történő beszélgetést jelölték meg, melyet a tévénézés követ, 53 százalékkal. Bár a kutatás résztvevői a teljes korcsoportban 37 százalékban sorolták harmadik helyre azt, hogy okostelefonjukkal foglalatoskodnak a vacsora során, ez a Z generáció körében 80 százalék, így a 18–29 év közöttiek korcsoportja gyakrabban nyúl a telefonja, mint a szalvéta után. A többi vizsgált országban mások a szokások. Bár a szlovákok esetében szintén a beszélgetés a legnépszerűbb, a cseheknél már a tévézés szerepel az első helyen még a Z generáció körében is.

A mobiltelefon már szinte tartozéka az ebédnek Kép: Pixabay
A mobiltelefon már szinte tartozéka az ebédnek Kép: Pixabay

Felszolgálni a földre ejtett ételt?

A kutatás kitért arra is, hogy mi számít illetlenségnek az asztalnál. Mindhárom országban egyöntetűen állítják, hogy nem illik másokat megelőzve elkezdeni az étkezést; a magyar, szlovák és cseh megkérdezettek háromnegyede gondolkodik így. A földre ejtett étellel kapcsolatban azonban már nincs teljes egyetértés: míg itthon csupán a megkérdezettek 74 százalékát zavarja, ha valaki felveszi és megeszi vagy felszolgálja a földre esett falatokat, Szlovákiában és Csehországban ez tízből kilenc ember számára elfogadhatatlan. Megnyalni a kést az asztalnál a magyarok 62 százaléka, dobozból inni 56 százaléka szerint illetlenség. Emellett mindössze 7 százalék állítja, hogy nem illik főzés közben belekóstolni az ételbe, ám a csehek és a szlovákok közül három-négyszer többen gondolkodnak így.

Szíves vendéglátók vagyunk Kép: Pixabay
Szíves vendéglátók vagyunk Kép: Pixabay

A segítőkész vendégseregben rejlik a magyar vendégszeretet ereje

Bár a kutatás arra is rámutat, hogy a magyar vendégszeretetnek valóban nincs párja, nem csak a házigazdák tesznek ki magukért. Hogy mindenki elégedetten állhasson fel az asztaltól, a vendégek gyakran segítenek, sőt, a válaszadók 67 százaléka első helyen említette, hogy kifejezetten szeret hozzájárulni az előkészületekhez. Hasonló az arány fordított helyzetben is, ugyanis a házigazdák 69 százaléka fogadja szívesen, ha akad segítő kéz az utolsó simításoknál. A magyarok többsége emellett szívesen veszi, ha a vendégek ajándékkal, borral vagy egy csokor virággal érkeznek.

A férfiak 21 másodpercig, a nők kicsit tovább bírják
Ha egy barátra, egy kollégára vagy akár az orvosnál vár, mit gondol mennyi idő után veszi elő telefonját – két perc? Három? Annyit elárulunk, hogy a nők később nyúlnak telefonjaik után, mint a férfiak, de senki se bírja egy percnél tovább.

           



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!