Facebook hozzászólás
602

Két recept, öt babona és tíz vicces fogadalom az újévre!

Újévkor hagyomány a fogadalom, de érdemes olyat választani, amit meg is tudunk tartani. Szintén hagyományos ételek közül is válogattunk önöknek!

Boldog új évet kívánunk! – Kép: Pixabay

A magyarság körében újév napjának népies neve kiskarácsony. E napon régen szokás volt házról házra járva újévi jókívánságokat mondani, amiért a háziak almával, dióval kínálták a köszöntőket. Újévkor az egész év sikerét igyekeztek biztosítani különféle kellemes dolgok végzésével.

Összegyűjtöttünk Önnek tíz vicces – és könnyen megtartható – újévi fogadalmat, öt babonát és két kiváló receptet, hogy szerencsésen kezdhesse a 2014-es évet!
Boldog Újévet kívánunk!

Öt babona

1. Egy régi magyar hiedelem szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában (Ahányan megrohamozták most is a nagyáruházakat szilveszter előtt, ebben remélhetőleg nem lesz hiba!)

Dijoni lencse
Egyszerű és laktató étel. Aki unja az újévi lencsefőzeléket, az tegye el ezt a receptet, hogy újdonsággal köszönthesse majd az évet.

2. Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal vagy más szemes terménnyel helyettesítik.

3. Akik újév napján dolgoznak, olyanféle munkát végezzenek, amit egész évben kívánnak maguknak, és úgy végezzék, ahogy egész évben dolgozni akarnak és tudnak (jókedvben, örömben, vidámságban). Ha ma dolgozó emberekkel találkozunk, mindegyikükkel legyünk tehát vidámak, dicsérjük meg őket. (Elsején, ha vásárolunk, adjunk 1 forint „borravalót” szerencsepénznek!)

4. Az éjféli durrogtatásnak is nagy hagyománya van, egyes vidékeken állati (marha vagy sertés) hólyagot fújtak fel és durrantottak el az óév búcsúztatására. Ennek a szokásnak az utódja a pezsgőbontás és a petárdázás is.

5. A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az újesztendőben.
(Forrás: Harmonet)

Tíz megtartható újévi fogadalom!

Tárkonyos malacleves
A tárkonyos malacleves kitűnő fogás, nemcsak szilveszterre, de újévre is. Mindenképpen szerencsés választás!

● Azt kívánom, hogy jövőre ne kelljen azt kívánnom, amit tavaly kívántam!
● Megfogadom, hogy mától nem fogadok meg semmit!
● Megpróbálok a főnök előtt a munkahelyre érkezni.
● Igenis meg fogok hízni!
● Nem viszek magammal otthonról ebédet, inkább hozatok valamit az irodába.
● Visszahozom a diszkókorszakot!
● Elkezdek hinni a babonákban.
● Jövőre nem fogok focit nézni a TV-ben, mert túlságosan elveszi az időm. Inkább kimegyek egy meccsre.
● Megígérem, hogy jövőre szorgalmasabb leszek… most már biztosan bemegyek hétfőn dolgozni!
● Többször teszek rendet az íróasztalomon. Egyszer legalább kiviszem a kávéscsészét a mosogatóba.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!