Facebook hozzászólás
441

Így lesz a dundi óvodásból szép kövér felnőtt

A dundi óvodás cuki, a termetes iskolás jó húsban van – a kövér felnőtt pedig beteg? A nyugati világ egyik legsúlyosabb egészségügyi kihívása az elhízás-járvány, amelynek megfékezéséhez Sasvári-Szekeres Anita, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa, a gyermek dietetika specialistája szerint teljes szemléletváltásra van szükség már a fogantatástól.

A magyar iskolások ötöde túlsúlyos

Jó hír, hogy Magyarországon 2010 óta nem nőtt a túlsúlyos és elhízott gyermekek aránya, de minden ötödik magyar kisiskolás még mindig túlsúlyos vagy elhízott  – áll az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közleményében.

Kép: Pixabay
Kép: Pixabay

Ebből az is kiderül, hogy a 31,5 millió, 5-19 éves gyerek adatai alapján, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Imperial College London kutatói vizsgáltak meg, Magyarországon a 6-8 éves gyerekek több mint 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ezen belül a fiúknál 20,5, a lányoknál 21,9 százalék ez az arány.
Ezzel hazánk az erről szóló 200-as világlistán – amely az elején a legrosszabb eredményű országok állnak – a túlsúlyos lányok tekintetében a 99., az elhízott lányok arányát illetően a 85. helyen áll. A fiúknál az 50. és az 54. helyet „értük el”.

Ki számít túlsúlyos gyereknek?

Már gyermekkorban alkalmazható a testtömeg-index (BMI), mint mérőszám, azonban a szakemberek gyakran inkább a testzsír meghatározására törekszenek valamilyen noninvazív módszerrel. gyermekkorban elsősorban percentilis táblázatot használunk a tápláltsági állapot meghatározásához. Ezeket a táblázatokat és görbéket sok ezer gyermek adatainak megfigyelésével összesítette a Központi Statisztikai Hivatal, és arra ad választ, hogy a magyar baba magasságának és súlyának fejlődése miként oszlik meg. Esetenként a bőrredő mérés is alkalmazható, amikor rendszerint öt ponton megmérik a bőrredő vastagságát és megfelelő képlettel kiszámítják a testzsír mennyiségét. Gyermekkorban fiúk esetében akkor beszélünk túlsúlyról, ha 25 % fölötti a testzsír aránya, lányoknál pedig akkor, ha meghaladja a 30 % -ot.

Szerinted ideális a testsúlyod? Számold ki!
Az ideális testsúly megállapítása korántsem egyértelmű. Már csak azért sem, mert az egészséges súly számtalan tényezőtől függ és a hozzá vezető út is mindenkinél különböző lehet. Sasvári-Szekeres Anita, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa segít az eligazodásban.

Rizikós életszakaszok

A szakértők szerint vannak bizonyos, az elhízás szempontjából veszélyes életszakaszok, amikor érdemes még inkább odafigyelni a kockázati tényezőkre.

  1. Intrauterin (méhen belüli) élet
    Elég csak arra gondolni, hogy a cukorbeteg anyák magzata nagyobb súlyú, hiszen az inzulinnak jelentős hatása van a méhen belüli életben kialakuló zsírsejtszámra és a növekedésre. Vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy a kismama hogyan táplálkozik: egy túlsúlyos vagy elhízott anyának nagy valószínűséggel nagyobb súllyal fog megszületni a gyermeke és ez már intő jel.
  2. Csecsemőkor
    Egyre nagyobb a hat hónaposnál fiatalabb, tápszerrel táplált csecsemők aránya a szoptatottakhoz képest, ezáltal sokaknál nem érvényesül az anyatej elhízást csökkentő hatása. Azonban tévedés azt gondolni, hogy a modern tápszerek mindenképpen elhízást okoznak, inkább a túletetés jelentheti a problémát, ami anyatejjel és tápszerrel is megtörténhet. Sok szülő hajlamos azt gondolni, ha sír, bizonyára éhes a baba. Ezért aztán minden alkalommal megetetik gyermeküket, függetlenül attól, valóban éhes-e, esetleg más problémája van, esetleg egyszerűen csak unatkozik. Mindez nagyon kockázatos lehet, hiszen könnyen rögzülhet a babánál, hogy a problémákra az étel jelenti a megoldást.
  3. Prepubertás és kamaszkor
    Bizonyos tanulmányok szerint kora gyermekkorban és kamaszkorban különösen nagy rizikónak vannak kitéve a gyerekek az elhízás szempontjából, mert ebben a két növekedési szakaszban kalóriában gazdag, túl bőséges étkezéssel (és a kamaszok közt divatos junk food-dal) megsokszorozható a zsírsejtek száma. Ez a teória azonban a mai napig vitatott, hiszen – bár az nem vitás, hogy a súlytöbblet kialakulásánál megnő a zsírsejtek tömege – az eddigi kísérletek inkább azt igazolják, hogy elsősorban az intrauterin életben, illetve valamivel a születés utáni időszakban növekszik a zsírsejtszám. Ezen elmélet hívei úgy vélik, hogy „csak” a zsírsejtek térfogata, a zsírsejtben elraktározott triglicerid az, ami súlygyarapodás esetén növekszik.
Megbetegíthet, de gyógyíthat is az életmódod!
Cukorbetegség, magas vérnyomás, koleszterinszint-emelkedés, következményes stroke, vesekárosodás, szívelégtelenség, egyes daganatos megbetegedések, depresszió – betegségek, amelyeket az életmódunkkal befolyásolhatunk. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság frissen megválasztott elnöke az egyre nyilvánvalóbb összefüggésekről beszélt.

Elhízott gyerek – kövér felnőtt

A gyermekkori elhízás és a felnőttkori túlsúly között egyértelmű az összefüggés. Egyes kutatások szerint már kétéves kor előtt kiderül, hogy valakiből túlsúlyos felnőtt lesz-e. Ezernél is több túlsúlyos gyermeket és kamaszt vizsgáltak meg, és az derült ki, hogy a túlsúlyos kamaszok fele már kétéves kora előtt is túlsúlyos volt, ötéves korára már a vizsgáltak 90 százaléka, tízévesen pedig már mindegyikük.

A gyermekkorban jelentkező rizikófaktorok – bár valójában nem okoznak tünetet – bizonyítottan jelentkeznek. Azoknál az elhízott gyerekeknél, akiknek nincs endokrin betegségük, akik egyszerűen az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód miatt híztak el, már találkozhatunk másodlagos zsíranyagcsere zavarokkal. Ezen kívül nagy arányban alakul ki náluk a megzavart cukoranyagcsere, ami a tünetmentes ugyan, de a 2. típusú cukorbetegség előszobáját jelenti – ismerteti Sasvári-Szekeres Anita, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa, a gyermek dietetika specialistája. – A szülőknek ilyenkor nem szabad homokba dugniuk a fejüket, azzal segítenek a legtöbbet a gyermeküknek, ha szakértő irányítással, tehát személyre szabott étrenddel és mozgásprogrammal megpróbálják normalizálni a testsúlyt.  (Forrás: Életmód Orvosi Központ) (



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!