Facebook hozzászólás
235

Így kerüljük el a húsvéti gyomorrontást

Legyünk mértékletesek húsvétkor is! A vendégjárás és a locsolkodás során nem kell mindenhol az összes fogást végig enni, ugyanúgy a vendéglátóknak sem muszáj minden vendéggel együtt enni, vagy akár még az étkezések között is falatozni. Egy ilyen pár napos bőséges lakmározást követően epepanaszok, valamint gyomorrontás léphet fel.

Kép: Pixabay

Ugyanez vonatkozik az alkoholfogyasztásra is, melynek túlzásba vitele nemhogy balesetveszélyes, (gondoljunk csak arra, hányan ülnek ilyenkor volán mögé annak ellenére, hogy alkoholt fogyasztottak), de káros és egészségtelen is. A mértékletes alkoholfogyasztás egészséges embernél nem okoz károsodást, de egy ilyen ünnepen nem ritka, hogy sokaknak, bár „mindenhol csak egy pohárral” isznak, mégsem sikerül mértéket tartani; a nap végén pedig jön a túlzott alkoholfogyasztás okozta rosszullét, illetve a másnaposság. E kellemetlenségek elkerülése mellett azt sem árt tudni, hogy az alkoholnak jelentős az energiatartalma is, ugyanis 1 g alkohol 7 kcal energiát tartalmaz – többet, mint például a szénhidrátok (4 kcal). Az adatokból jól látható, hogy ha valaki egy nap megiszik pl. kétszer fél dl pálinkát és két üveg sört, akkor csak az elfogyasztott alkohollal kb. 750 kcal energiát visz be, ami megfelel öt darab zsemle energiatartalmának.

A hagyományos húsvéti ételek mellett használjuk ki a tavasz előnyeit: fogyasszunk friss zöldségféléket (retek, újhagyma stb.), például saláta formájában, melynek elkészítésénél a magas a zsír- és energiatartalmú majonéz helyett részesítsük előnyben a joghurt-alapú önteteket. A húsvéti menü sokszor hidegtálakból áll, amikhez általában kenyér, pékáru tartozik. Ezek közül a termékek közül érdemes a teljes őrlésű lisztből készült, különféle magvas, korpás kenyeret, illetve kiflit, zsemlét választani.

Allergiások figyelem! Ezekkel helyettesíthető a tojás!
A tojásallergia felnőtteknél és gyerekeknél is jelentkezhet. Kezelésének egyetlen módja, ha a tojást kiiktatjuk az étrendből, de ez nem jelenti azt, hogy a tésztafélékről, édességekről is le kell mondani. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa hasznos tanácsokkal segíti a tojásmentes diéta összeállítását.

Az ünnepi terítéken friss gyümölcsök is szerepeljenek. Ezeket tehetjük vegyesen gyümölcstálba, valamint a hidegtálakat is díszíthetjük vele, és ez esetben természetesen a dísz ehető. Igaz, hogy a húsvétnak főként a sonka és a tojás a jelképes étele, de az asztalon a gyümölcstálnak fontos szerepe van, hogy a nassolások egy részét gyümölcsfogyasztással ki lehessen váltani.

Édességek

Mint minden ünnepkor, így húsvétkor is szerepet kapnak az édességek, desszertek: az ajándékba, esetleg a locsolásért kapott csokinyuszi, csokitojás elmaradhatatlan része az ünnepnek, főként a gyerekek körében; a házilag sütött sütemények mellett pedig hagyományosan szerepet kap a húsvéti kalács.

Ne hagyjuk a gyerekeket egész nap édességet enni, a kisebb adag nyalánkságot pedig lehetőleg csak az ebéd után fogyasszák el.

A sütemények közül érdemes gyümölcs, illetve puding alapú finomságokat készíteni, mert ezeknek alacsonyabb az energiatartalmuk, mint a vajkrémes, illetve zsíros tésztás desszerteknek. Célszerű a sütiket is kis szeletekre vágni, és így tálalni, mert a húsvéti ünnepek alatt többször is kóstolgatunk, illetve a locsolkodók több helyen is fogyasztanak desszertet. Az édesítőszerrel készített süteményeket a fogyókúrázók, valamint a cukorbetegek is fogyaszthatják.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!