Facebook hozzászólás
856

Hajnali háromkor indul útjára a fájdalom

Eleinte csak éjszakai zsibbadás, később egész napos fájdalom jellemzi a csukló- és könyöktáji alagút szindrómát, amely éppúgy érintheti a cukorbetegeket, a kismamákat, mint a sokat számítógépező, nagy súlyokat emelőket. A szakorvos szerint a panaszokkal minél előbb foglalkozni kell, hiszen az idegek összenyomása miatt izmaink elsorvadhatnak, kezünk pedig nem tudja majd ellátni a megfelelő funkcióit.

A kézbetegségek közül az egyik leggyakoribb az alagút szindróma, a szakorvos azonban hozzáteszi, a panasz bárhol kialakulhat, ahol idegek futnak a szervezetben. Az idegek izmok, inak, erek és csontos képződmények között helyezkednek el, ezek pedig az ideg körül egyes helyeken amolyan alagutakat képeznek. Ezekben azonban bizonyos betegségek, túlerőltetés miatt könnyen gyulladás alakulhat ki, az alagutak, illetve kötőszövetek megvastagodnak, az idegek pedig nem férnek el, így nyomás alá kerülnek.

Kéz, tenyérrel felfelé, Kép: pixabay
Kéz, tenyérrel felfelé, Kép: pixabay

– Cukorbetegség, megerőltetés, vagy a kézfej tartós kényszertartása miatt éppúgy kialakulhat az alagút szindróma, mint a terhesség utolsó trimeszterében vízvisszatartás miatt. Utóbbi esetében azonban a szülés után néhány héttel elmúlnak a panaszok. Az ideg-összenyomódás következtében zsibbadás alakulhat ki, súlyosabb esetben az izmok is elsorvadhatnak – foglalta össze Dr. Lénárt Anett, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő kézsebésze, ortopéd traumatológus adjunktus.

A szakorvos elmondta, a csuklótáji alagút szindróma esetében a hüvelyk-, a mutató-, a középső- és a gyűrűs ujj középső ujj felé erős része zsibbad, később viszont már a hüvelykujjnak az az izma is elgyengül, amely a tenyér felé fordítja. Ezzel szemben a betegség a könyöktáji alagút szindróma esetében a kisujj és a gyűrűsujj kisujj felé eső részét, valamint a kéz úgynevezett pici izmait érinti.

– A tünetek mindkettő esetén ugyanazok: kezdetben éjszaka, tipikusan hajnali három óra felé arra ébredünk, zsibbad a kezünk, mintha elfeküdtük volna. Később azonban már egész napossá válhatnak a panaszok, súlyos esetben nehezen visszafordítható a folyamat. Célszerű azonnal komolyan venni a tüneteket, mielőbb felkeresni egy szakembert, hiszen megfelelő kezelés hiányában visszafordíthatatlan idegkárosodás, könyöktáji alagút szindróma esetében csontvázkéz alakulhat ki, idővel pedig nem tudja ellátni a kéz a funkcióját. Érzékkiesés, égő érzés, kisugárzó fájdalom, izomgyengeség és izomsorvadás is kialakulhat – tette hozzá a kézsebész.

Herpesszel se mondd le a kozmetikust!
A kellemetlen, szúró, bizsergő érzéssel kezdődő ajakherpesz a legváratlanabb időpontokban jelentkezhet. Elég hozzá egy stresszesebb nap, rosszul elmosott pohár, megfázás, de bizonyos élelmiszerek fogyasztása miatt is kiújulhat a fertőzés. Ha épp ezekre a napokra egyeztettünk időpontot a kozmetikusunkkal, a herpesz miatt nem kell lemondanunk, sőt, bizonyos kezelésekkel még fel is gyorsíthatjuk a gyógyulást!

Felismerése klinikai tünetek alapján általában egyértelmű, pontos diagnosztikája elektroneurográfiás készülékkel történik, amikor az idegeket elektromos árammal ingerelik, hogy kiderüljön, mely részek vannak nyomás alatt, és azok mennyire károsodtak. Kezdeti stádiumban gyulladáscsökkentő szedése, fizikoterápiás kezelés lehet a megoldás, a panaszok megmaradásával azonban már csak a műtét segíthet. Az operáció kockázatmentes, nem terheli meg a szervezetet, viszont látványos eredményt hoz, hiszen azonnal megszűnik a fájdalom, a zsibbadás. Az izomerő visszatérése azonban lassabb folyamat, eltarthat akár fél évig is.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!