Facebook hozzászólás
568

Film vagy sorozat? Úgy tűnik, a nézőnek mindegy

Inkább otthon nézünk filmet, a történet alapján választunk, és a kor előrehaladtával kevésbé szeretjük a sorozatokat.

Kép:sxc

Úgy tűnik, legjobban a vígjátékot, az akciófilmet és a horrorfilmet kedveljük – derül ki a FilmBox Nagy Filmnézési Szokások Kutatásából. A sci-fi szintén népszerű, a rajzfilm pedig még a romantikus filmet is lehagyja. A történelmi/társadalmi témájú filmeket kevésbé nézzük szívesen, a művészfilm pedig, úgy tűnik, még kevesebb nézőt vonz. A megkérdezettek közel 26%-a bárkivel szívesen néz filmet, szinte ugyanennyien azonban inkább az egyedüllétet választják. Mintegy 22% a partnerét részesíti előnyben, a barátok és a család azonban csak 13,8%-al illetve 12,7%-al van jelen.

Nem szeretünk moziba járni?

Meglepő, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége, több mint 73% legszívesebben otthon néz filmet, és mindössze alig több mint 10% szeret leginkább moziban nézni egy történetet. Közel 14% bárhol, alig több mint 2% legszívesebben barátoknál teszi ugyanezt, érdekes adat, hogy a filmfesztiválokat mindössze 0,1% jelölte, mint legkedveltebb helyszínt a filmnézésre. Filmet vagy sorozatot kedvelünk inkább? A válaszadók közel 60%-ánál nincs különbség, mindkettőt egyformán szereti. A sorozatok növekvő népszerűségét mutatja, hogy 27,8% jobban szereti a több epizódos történeteket, mint a filmeket, 13,9 % pedig inkább filmpárti.

A történet a lényeg

Hogy mitől jó egy film? Úgy tűnik, a történet az, ami alapján megítélünk egy alkotást, legalábbis a válaszadók 55,5% gondolja így. Közel 17% inkább a mondanivaló alapján tart jónak vagy éppen kevésbé jónak egy filmet, míg mintegy 13% a szokatlan, meglepő alkotásokat preferálja. Az izgalmas képi világ és a jó színészek kb. 7-7 % szerint determinálnak egy alkotást. Hogy a történet valójában mennyire fontos, azt az is mutatja, hogy több mint 50% éppen emiatt néz meg egy filmet. Kevéssel több mint 40% spontán módon, az aktuális kedve szerint választ. A kapott díjak, a „mindenki erről beszél faktor” és a szereposztás elenyésző döntésünk során. Azonban az mégis fontos, hogy a barátok, ismerősök mit mondanak, 35% ajánlás útján kap kedvet egy filmhez, közel ugyanennyien műsorújságokat, portálokat böngészve, ezt követik kissé lemaradva a beharangozók, és mindössze alig több mint 1 % dönt plakátok alapján.

Sokszor vagyunk úgy egy filmmel, hogy elkezdjük nézni, nem tetszik, de mégis „végigszenvedjük” valamiért. A megkérdezettek 56,3%-a bármikor abbahagy egy filmet, 43,7% viszont valóban végignézi, még ha nem is érdekli.

A kor és a nem függvényében, ahogy sok minden más, így a filmnézési szokások is változnak. A kutatásból kiderül például, hogy korral egyre inkább a családdal szeretünk filmet nézni, a mondanivaló egy film kiválasztásánál egyre fontosabb, életkorunkkal együtt azonban a sorozatok iránti lelkesedés csökken, és az ismerősök, barátok ajánlása is kevésbé mérvadó, a műsorújságok, portálok viszont annál inkább. Az is látható, hogy éveink számának növekedésével kevésbé nézünk végig egy filmet, ha nem tetszik. A nők persze romantikusabbak, és jobban szeretnek családdal filmezni, fontosabb számukra a mondanivaló, míg a férfiaknak inkább a képi világ számít. Ami pedig nagyon meglepő, hogy úgy tűnik, a férfiak azok, akik jobban szeretik a sorozatokat, nem a nők.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!