Facebook hozzászólás
308

Ezek a vastagbélrák rizikófaktorai

A vastagbéldaganatok húszból egy embert veszélyeztetnek, különösen 50 éves kor felett. Mindenképpen jó, ha a tüneteivel tisztában vagyunk, és azzal is, hogy ha időben szűrésre megyünk, az akár az életünket is megmentheti. A betegség megelőzése azonban rajtunk is múlik. Megmondjuk, mit tehetünk ennek érdekében!

Minden huszadik embernek szembe kell néznie a vastagbéldaganattal az American Cancer Society szerint. Ugyanakkor a veszélyeztetett populáció nagy része még sosem vett részt szűrésen, kolonoszkópián, illetve szigmoidoszkópián.

Dohányosoknál gyakrabban fordul elő a vastagbéldaganat – Kép: sxc

Időnkénti szűréssel és bizonyos életmódbeli tényezőkkel jó eséllyel megelőzhetők a súlyos következmények – mondja dr. Mármarosi István,az Oxygen Medical gasztroenterológusa.

Ismeretes, hogy a vastagbéldaganatok jellemzően a polipokból indulnak ki, amelyek a vastag-, illetve a végbél belső falán alakulnak ki, és csak bizonyos típusaik – az adenómák – válhatnak veszélyessé. Éppen ezeket a polipokat szűrhetik ki a célzott vizsgálatok. A kolonoszkópia ráadásul kettős célt is szolgál: nemcsak láthatóvá teszi az esetleges elváltozásokat – például kinövés, daganat, fekély, vérzés –, hanem egyes esetekben lehetőség van a probléma kezelésére is., így többek közt eltávolíthatók a rákmegelőző állapotot jelentő polipok.

Hogyan ismerhető fel a betegség? A vastagbélrák leggyakoribb tünete a végbél vérzése, a sötét széklet és a vér megjelenése a székletben. Arra is fel kell figyelni, ha megváltoznak a székelési szokások, vagy a széklet állaga, vagy hasmenés, székrekedés jelentkezik. Az alhasi fájdalom, a gyengeség, a fáradtság, az émelygés, a hányás és az indokolatlan fogyás is mind figyelmeztető jelek lehetnek. Mivel azonban ezeket a tüneteket számos más probléma is okozhatja, feltétlenül szükséges, hogy kikérjük gasztroenterológus véleményét.

Mi károsítja, és hogyan rendezhető a bélflóra?
Talán kevesen tudják, hogy szervezetünkben milyen jelentős szerepet töltenek be azok a kis baktériumok, amelyek többek között a bélnyálkahártyán találhatók. Jelenlétükről leginkább csak akkor szerzünk tudomást, ha már valamilyen károsodás érte őket. Ilyenkor azonban gyakran drámai változások zajlanak le szervezetünkben: szinte állandóan betegnek érezzük magunkat, a legenyhébb fertőzést is azonnal összeszedjük.

Bár fiataloknál is előfordulhat ez a daganatfajta, de 10-ből 9 diagnózis az 50 évesnél idősebb korosztálynál jelenik meg, így 50 fölött különösen fontos a szűrés – hangsúlyozza a szakorvos. Ugyanígy érdemes odafigyelniük magukra azoknak is, akiknek a családjában már előfordult vastagbéldaganat, vagy akiknél már felfedeztek polipokat. A gyulladásos bélbetegségek – beleértve a fekélyes vastagbélgyulladást és a Crohn-betegséget – szintén rizikófaktornak számítanak. Ezek többnyire a tőlünk független tényezők, amelyeken, ha változtatni nem is lehet, de a kockázat tudatában kell lenni.

Amin azonban mi magunk is változtathatunk, az például a dohányzás. Sokan azt gondolják, hogy ez a szokás csak a tüdőrák kifejlődéséhez járul hozzá, ám kutatások bizonyítják, hogy a dohányosoknál gyakrabban fordul elő a vastagbéldaganat, amely sokszor végzetes kimenetelű. Ezen kívül az étrendet is érdemes átgondolni: a vörös és a feldolgozott húsok ugyanis szintén rizikónövelő tényezők, míg a gyümölcsök, a zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonafélék védőfaktorként működnek.

A legújabb kutatások szerint a rendszeres fizikai aktivitás, a tudatos életmód és az időnkénti szűrés akár 50 százalékkal is csökkentheti a daganat kialakulásának esélyét.

www.oxygenmedical.hu

Hogyan füstölheted életveszélybe a gyereked?
Fújja az apa, és gyakran az anya is. A gyerek pedig szívja a dohányfüstöt így is, úgy is. Ám senki sem gondol ilyenkor arra, hogy a passzív dohányzás maradandó károkat okozhat a gyerekek artériáiban, öregítve a vérereiket, ahogyan azt egy legutóbbi ausztrál kutatás is bizonyította.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!