Facebook hozzászólás
213

Európa legnagyobb csobbanása!

Az európai folyók ünnepének számító Nagy Ugrás 10 éves jubileuma, illetve a Mura-Dráva-Duna-határokon átnyúló Bioszféra Rezervátum harmadik emléknapja (Amazon of Europe Day) alkalmából a WWF Magyarország országos Nagy Ugrást szervezett, amelyet az ország 10 megyéjének összesen 15 településén tartanak meg egy azon időpontban, július 12-én, délután 3 órakor egy közös Nagy Ugrással.

A WWF központi eseményét a dunabogdányi szabad strandon rendezik a vizesélőhelyek rehabilitációja iránt elkötelezett Coca-Cola Magyarország támogatásával. Délelőtt biciklitúrát indítanak Budapestről Dunabogdányba, ahol egy órától az esemény végéig ott lesz a WWF Élő Duna Turnéja is. Emellett fotókiállítással, Végvári Tamás túrakajakos Bioszféra Rezervátumban tett túrájának élménybeszámolójával, strandröplabda bajnoksággal, ugrálóvárral és egy igazi olimpiai mászófallal várják mindazokat, akik részesei akarnak lenni Európa legnagyobb csobbanásának.

Programok:

10:00 – 13:00: Biciklitúra Budapesttől Dunabogdányig, Szentendre érintésével

13:00 – 18:00: WWF Élő Duna turné

  • Strandröplabda bajnokság
  • Ugrálóvár
  • Olimpiai mászófal
  • Ftókiállítás és videó vetítés Végvári Tamás, a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumban készített felvételeiből

14:00: Beszélgetés és élménybeszámoló Végvári Tamás kajaktúrájáról a bioszféra rezervátumban

14:30: Regisztráció és felkészülés az ugrásra – vízipisztoly csatás bemelegítés

15:00: Nagy Ugrás ország szerte és Európa szerte egy időpontban, össznépi vízitorna

16:30: Strandröplabda bajnokság döntő és eredményhírdetés

17:00: Indian Joe Band koncert

Fontos!
A kerékpártúta július 12-én 10-kor indul Békásmegyerről, a HÉV végállomásától. A találkozó a régi szentendrei út és az állomás között, a hegy felőli oldalon lesz, a buszforduló közelében lévő füves területen. Az utat a kijelölt kerékpárúton teszi meg a csapat, amihez Szentendrén, a buszállomáson 10:45 és 11:00 óra között még lehet csatlakozni. Dunabogdányban a kerékpárok tárolása megoldott! Kellő mennyiségű folyadékot és ételt mindenki vigyen magával az útra, menet közben nem lesz lehetőség a készletek feltöltésére. A szervezők azt kérik, mindenki viseljen bukósisakot a túra közben. A Nagy Ugrás rendezvény után a visszautat egyénileg, esetleg kisebb csapatokba verődve oldják meg a résztvevők. A túra ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Legkésőbb 2015. július 10., 12:00 óráig várják a jelentkezéseket a regisztracio@wwf.hu e-mail címen. A rendezők azt is kérik, hogy az e-mail tárgya „kerékpárral a Nagy Ugrásra” legyen, és az is legyen benne a levélben, hogy hányan jöttök!

Ünnepeljük együtt az európai folyókat!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!