Facebook hozzászólás
337

Életveszélyes bárányhimlő! Kezdődik a szezon!

Nemcsak néhány piros, majd viszkető pöttyöt és 3-4 hetet jelent a bárányhimlő! Az esetek 2-6 %-ában nagyon súlyos szövődményei lehetnek a fertőzésnek. A betegek közül évente 300-400 beteg kerül kórházba – rendszerint a tüdőt, az agyvelőt, a lágy szerveket, a szívizmot, a csontozatot támadja meg a kór. Magyarországon 2015. októberéig 35 %-kal nőtt a bárányhimlős megbetegedések száma az előző év azonos szakához képest. Ez majd 10 ezerrel több kisdedet, gyereket, felnőttet jelent. Védőoltással mindez megelőzhető volna!     

Dr. Ujhelyi Enikő a sajtótájékoztatón, Kép: sajtóanyag
Dr. Ujhelyi Enikő a sajtótájékoztatón, Kép: sajtóanyag

Az Egyesül Államokban 16 éve adhatnak védőoltást bárányhimlő ellen a gyerekeknek. Akik nem kapják meg a vakcinát, nem járhatnak iskolába. Két év alatt ugrásszerű változást tapasztaltak a szakemberek: negyedére esett vissza a megbetegedések száma. Ezzel együtt természetesen a szövődményes, kórházi esetek 90%-kal csökkentek – mondta el az Egyesített Szent István Szent László Kórház sajtótájékoztatóján a Gyermekintenzív Osztály osztályvezető főorvosa. dr. Ujhelyi Enikő PhD hozzátette, Magyarországon a szülők által legjobban ismert 26 gyermekbetegség közül a 11. helyen áll a bárányhimlő, mégis a védőoltásról gyakran csak akkor értesülnek, amikor már nagyon nagy baj.

Bárányhimlős gyerek, Kép: wikimedia
Kép: wikimedia

– A betegség akár szívizom-, máj-,  ízületi vagy csontvelőgyulladást és vérmérgezést is okozhat, az egyik leggyakoribb idegrendszeri komplikáció pedig a kisagyat érintő jóindulatú gyulladás, ami mozgáskoordinációs zavarral járhat. Ritkább, de veszélyesebb szövődmény az agyvelőgyulladás, ami fejfájást, hányást, bizonytalan járást, zavartságot és görcsöket okoz, sőt késői idegrendszeri maradványtünetei is lehetnek – tette hozzá a főorvos.

Az Országos  Epidemiológiai Központ adatai is a megbetegedések ugrásszerű növekedését mutatják. Előrejelzésük szerint a betegség szezonkezdete 2015. novemberére tehető. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, dr. Póta György tapasztalatai szerint is sokkal több a bárányhimlős, mint korábban.

– A házi gyermekorvosi napi gyakorlat is egyértelműen azt mutatja, hogy megnőtt a bárányhimlősök száma: átmenetileg egész óvodai csoportok betegedtek meg. Bár a saját praxisomban kórházi eset nem fordult elő, a fertőzések lefolyása sokszor erősebb volt a szokásosnál. –

A szakember hozzátette: a betegség lefolyását követően egyértelműen kimutatható az immunrendszer átlagosnál gyengébb szintje, ezért egy következő vírus, például az influenza, sokkal súlyosabb szövődményekkel járhat ebben az időszakban. Kérdésemre, hogy például az anyatejjel lehet-e megelőzni a betegséget,dr. Póta Görgy egyértelműen az válaszolta, nem. Az anyatej a lehető legjobb táplálék a bébinek, de a születéstől számított 6-7 hónapra már nem nyújt megfelelő védelmet. dr. Ujhelyi Enikő azt is hozzátette, hogy a szövődményes esetek 80 százalékában a gyerekeket megfelelően táplálták, látták el, normális higiéniai körülmények között éltek, és lettek betegek. Mindkét szakember egybehangzóan a védőoltás hasznossága mellett foglalt állást.

Bárányhimlós kisgyereket kezel az ápoló a kórházban, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A házi gyermekorvos és a gyermekintenzíves főorvos azt szeretné elérni, hogy egyre több szülő szerezzen tudomást a vakcináról, de a legjobb az volna, ha bekerülhetne legalább a választható oltások közé! 

Kérdésemre dr. Ujhelyi Enikő elmondta még, hogy nyolc uniós tagországban már a nemzeti vagy régiós oltási program része a bárányhimlő vakcina. dr. Póta Görgy hozzátette: lassan Magyarországon is terjed a jó példa: Hódmezővásárhelyen például idén először több korosztályt érintő ingyenes oltási programot indít az önkormányzat. Bár a vakcina nem olcsó, de a táppénzes napok számát, az esetleges szövődmények kezelésének több tízmilliós költségeit együttvéve is mindenképp megéri beadni a vakcinát. Kérdésemre, hogy kinek érdemes, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt válaszolta, 50 éves korig mindenkinek!

– A két adagból álló oltás már 9 hónapos kortól adható, de minimum 4 hét különbséggel a kicsi 16-18 hónapos koráig a legideálisabb. A mai tinédzserek még nem kaphatták meg a vakcinát Magyarországon, de most sem késő. A bárányhimlő ugyanis nem csak gyermekbetegség! Akik nem kapták el gyermekkorukban, azok felnőttségükre is fogékonyak maradnak. Ez a magyar lakosság 10 %-át érinti. Felnőtten, esetleg terhesség alatt elkapott bárányhimlő-fertőzés rendszerint súlyosabb lefolyású és több kockázattal jár. A felnőtteknek számolniuk kell variacellavírus okozta ideg- és bőrgyulladással, az övsömörrel is, amit a korábbi bárányhimlő-fertőzéskor az idegdúcokban megmaradt vírusok „felébredése” okoz. – válaszolta a szakorvos.

Nemcsak a bárányhimlős, az influenzás időszak is kezdődik: álljunk neki erősíteni!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!