Facebook hozzászólás
671

Cseh Laci már vágja a centit

Már csak néhány hónap van hátra a budapesti vizes világbajnokságig, így az úszó már gőzerővel készül a megmérettetésre. Cseh László hajnali edzés után mesélt felkészülésről, személyes várakozásairól, verseny előtti rituálékról és arról, hogy az edzés mellett mire kell még figyelnie, hogy formában tartsa magát.

A napi két vízi edzést egy héten kétszer szárazföldi erőfejlesztés egészíti ki, így az olimpikon számára nagyon fontos hogy jó erőben tartsa magát. A helyes táplálkozás, egészséges étrend mellett a hatékony felkészülés fontos része a táplálék-kiegészítés.

Cseh Laszlo, Kép: Scitec Nutrition
Cseh Laszlo, Kép: Scitec Nutrition

– A nehéz edzések mellett folyamatosan fejleszteni kell a szervezetemet, nem lehet hagyni, hogy kimerüljek – magyarázta az úszó. A versenyzőnek valóban rengeteg energiára van szüksége, hogy mindig a legjobb formáját hozza, a közelgő vizes világbajnokságon való jó szereplés pedig az első számú célok között szerepel számára.

– Szeretnék hazai közönség előtt nagyon jól úszni és megmutatni a riói olimpia után, hogy még van, amit el tudok érni, még van hova fejlődni” – fogalmazott Cseh László.

Verseny előtti rituálékról és arról, hogy az úszót mi motiválja ennyi év versenyzés után, nézd meg a Cseh Lászlóval készült videóinterjút, itt!

Minek köszönhető ez a remek kondi, Rippel fivérek?
A Sportorvosi Központban jártak a Rippel fivérek, nemzetközi hírű magyar artisták, többszörös Guiness-rekorderek, akik huszonnyolc éve lépnek fel a világ színpadain. Kondíciójuk, az egészségük megőrzése mindkettejük számára rendkívül fontos, ezért is vettek részt az intézményben egy komplex teljesítménydiagnosztikai kivizsgáláson. A szereplésekre való felkészülés során végzett edzésprogramjukról, a prevenció és az egészség megőrzésének fontosságáról valamint a hivatásuk szeretetéről beszélgettünk velük.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!