Facebook hozzászólás
635

Barát vagy ellenség az antibiotikum

Évente a felnőttek 1, a gyermekek 2 doboz antibiotikumot szednek be, vagyis az elmúlt években minden magyar emberre átlagosan egy doboz antibiotikum jutott. Ezzel Európában a középmezőnybe tartozunk. Dr. Sal Péter gyermekorvos, homeopata szerint a legnagyobb sorskérdések között kell kezelnünk az antibiotikum-használatot, hiszen az az 500 ezer tonna antibiotikum, melyet az emberiség elfogyaszt 1 év alatt, megjelenik a világunkban, természeti környezetünkben. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, ezzel olyan kórokozókat termelünk ki, melyek le fognak győzni minket!

A gyerekek kiemelkedően sok antibiotikum-terápiát kapnak nálunk. 2015-ben például minden 0-5 éves átlagosan 2 doboznyit. A mezőgazdaság, az állatgyógyászat négyszer annyi antibiotikumot használ, mint a humán gyógyászat. A humán felhasználás kb. 90 %-a a járóbeteg-ellátásban jut a beteghez. Magyarországon a nyugati megyék majdnem fele annyi antibiotikumot használ, mint a keleti megyék.

Háttér
Alexander Fleming a penicillin felfedezésével megváltoztatta a modern orvostudományt, a XX. század utolsó évtizedeitől azonban az antibiotikumok túlzott és nem megfelelő használata vált gyakorivá. 70 évvel ezelőtti bevezetésük óta az antimikrobiális szerek – szűkebb értelemben az antibiotikumok – drasztikusan lecsökkentették a fertőző betegségek okozta halálesetek számát. Mindazonáltal maga Fleming volt az, aki látta az első antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat és figyelmeztetett, hogy ne alkalmazzunk penicillint, hacsak nincs megfelelően diagnosztizált indok a használatára.

− A légúti fertőzések 90%-a vírusos eredetű, tíz légúti betegből csak egynek kellene antibiotikumot adni. Minél több antibiotikumot használnak az emberek egy földrajzi egységen belül, annál gyakoribb a rezisztencia, azaz az antibiotikummal szembeni ellenállás. Nálunk nem kellene, hogy rosszak legyenek a rezisztenciaadatok, de hiába használunk kevés antibiotikumot, azokat igen rosszul tesszük, ez okozza a rezisztencia növekedését – magyarázta Dr. Sal Péter.

− Az elmúlt 25 évben csak néhány antibiotikumot fedeztek fel, új gyógyszercsoport nem jelent meg ezen a területen, pedig nagy szükség volna rájuk, hiszen az EU-ban évente 25 000-33 000 beteg hal meg a rezisztens baktériumok által okozott fertőzések miatt. Amellett, hogy ezek a betegségek szenvedést okoznak, az egész társadalomnak rengetek pénbe kerülnek. A gyógyszerrezisztens fertőzések költségei évente mintegy 1,5 milliárd eurót tesznek ki az unióban, a megnövekedett egészségügyi kiadások és a munkából való kiesés miatt.  Tekintettel a kritikus helyzetre, az Európai Bizottság 2001-ben úniós stratégiát indított az emberi, és az állati, illetve a növényi egészséget is érintő antimikrobiális rezisztencia veszélyének leküzdésére. A homeopátiás gyógymód több mint 200 éve szolgáltat jó tapasztalatokat a fertőzések kezelésében, és ebből az első 100 év az antibiotikumok előtti korszakban telt el – tette hozzá Dr. Sal Péter.

SOS-gyógyszerek, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Az alapellátásban az antibiotikumok felírásának leggyakoribb oka a felső légúti megbetegedések. Mivel ezeknek a fertőzéseknek csak kis hányadát okozzák baktériumok, nem megfelelő gyakorlat rutinszerűen antibiotikummal kezdeni a felső légúti fertőzések kezelését. Ha ezen megbetegedések kezelésében első terápiaként, az első néhány nap alatt homeopátiát alkalmaznának, az antibiotikumok felhasználása jelentősen csökkenne, ami támogatná az EU antimikrobiális rezisztencia elleni stratégiájának megvalósulását.

5 gyógynövényes tipp megfázásra
Egy kis odafigyeléssel és a bükki füvesember javallataival megelőzhetjük a felsőlégúti, megfázásos panaszokat. Szabó Gyuri bácsi most a gyógyteák mellett az illóolajok használatára is tippeket ad.

Ezt a tapasztalatot epidemiológiai kutatások is alátámasztják. Franciaországban homeopátiás és konvencionális háziorvosi praxisok eredményeit vizsgálták izom- és csontfájdalmak, felső-légúti fertőzések, alvászavar, szorongás és depresszió esetén több mint 8500 betegen, 800 háziorvos bevonásával. Felső-légúti fertőzések kezelésekor a homeopata orvosok 57 %-kal kevesebb antibiotikumot írtak fel. A páciensek betegségének lefolyása hasonló volt, mint a konvencionális praxisokban, gyógyulási esélyeik nem csökkentek, miközben jóval kevesebb antibiotikumot kapott a szervezetük.

(Forrás. homeopatiainfo.hu)

Friss kutatás
Ha komoly a baj, a modern gyógyszerekben bíznak a magyarok. Legfeljebb csak kiegészítők lehetnek a házi praktikák, homeopátiás készítmények igazi betegségnél − derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján a megkérdezettek szerint az államnak jobban kellene segítenie a magyar betegek hozzáférését az új fejlesztésű, úgynevezett okosgyógyszerekhez.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!