Facebook hozzászólás
367

A vérszegénység álarca: tavaszi fáradtság

Most, hogy beköszöntött végre a jó idő, sok emberen úrrá lesz a tavaszi fáradtság. Ez jó esetben pár nap vagy hét alatt magától megszűnik. Ám ha huzamosabb ideig fennáll a probléma, érdemes utánajárni, vajon mitől is romlik a produktivitás, és húzza az illetőt az ágy.

Kép: sxc

Bizony nem ritka, hogy vérszegénység áll a tavaszi fáradtság álarca mögött – árulta el dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa. Ahogy magunk mögött hagyjuk a telet, és egyre tartósabbá válik a jó idő, a legtöbben ahelyett, hogy a természettel együtt felélednének, és újult erőre kapnának, bágyadtabbá, motiválatlanabbá és fáradékonyabbá válnak.Ez elsősorban a kiürült vitaminraktárak és a megfogyatkozott energiatartalékok következménye, hiszen a hidegebb hónapokban az emberek többsége a friss, vitamindús zöldségek és zamatos gyümölcsök helyett inkább a nehezebb, zsírosabb ételek után nyúl. Szerencsére különböző praktikákkal hamar helyrezökkenhet, és juthat túl ezen a kellemetlen időszakon, ám az is előfordulhat, hogy teste ezzel valamilyen betegséget jelez.

A vérszegénység az emberek viszonylag nagy százalékát érinti, ennek ellenére tartósabb kimerültség esetén kevesen gondolnak rá, pedig az állandó fáradtság az egyik legjellemzőbb tünete. Ilyenkor az illető folyamatos álmosságra, és koncentrációs zavarokra panaszkodik, ami akár a munkavégzésére is kihathat. Bár a tavaszi időszakban ezzel az állapottal a legtöbben szembesülnek, ám ha huzamosabb ideig fennáll a probléma, akkor érdemes utánajárni, vajon nem vérszegénységség áll-e a hátterében.

Gluténmentes étrend: kinek jó?
Óvatosan a gluténmentes étrenddel! A gluténérzékenység tünetei a glutén fogyasztását követő órákon vagy napokon belül jelentkeznek: hasfájás, a széklet megváltozása – hasmenés és székrekedés váltakozva. Emellett fejfájás, fáradtság, izom- és ízületi fájdalom, a lábak vagy karok zsibbadása, ekcéma vagy bőrkiütés, depresszió és vérszegénység jelentkezhet.

Vérszegénységre utaló további tünetek:
● sápadtság
● szédülés
● emelkedett pulzusszám
● légszomj
● hajhullás, köröm töredezése.

Amennyiben beigazolódik a probléma – ez egyszerű vérvétellel megállapítható –, akkor az elsődleges feladat a mögöttes okok tisztázása, hogy a leghatékonyabb terápiában részesüljön a beteg. Miután ez megtörtént, gyógyszeres kezeléssel, illetve megfelelő táplálkozással hamar véget lehet vetni a kellemetlen tüneteknek. Sokan ilyenkor meglepődve tapasztalják, hogy a nagyfokú fáradtság, amit korábban főleg a stresszes életmódjuknak tudtak be, csökken, esetleg megszűnik.

Szélessy doktornő lényegesnek tartja a vérkép ellenőrzését, mert a laboratóriumi leletek értékelésekor az orvos olyan paramétereket is megfigyel, amit laikus észre sem vesz. „Ha a vérkép még nem is romlik lényegesen, esetleg csak a normál érték alsó határáig, mégis a fáradékonyság oka lehet a vashiány, hiszen a vasraktárak is ki tudnak ürülni, akárcsak a C-vitaminé. A vérképet ellenőriztetni azért is fontos, mert a vas nemcsak a vörösvérsejtképzéshez, hanem az izomműködéshez és sok életfontos enzimműködéshez is szükséges” – mondja a főorvosnő, hozzátéve, hogy  táplálékkal  – hús, máj fogyasztásával – és C-vitamin bevitelével lehet pótolni a vasveszteséget, ám ha ez nem elég, akkor vastablettát szükséges szedni.

„A jó közérzetváltozást már egy hét után érezni lehet, két hét múlva pedig mintha kicseréltek volna bennünket, és már a vérkép értékei is emelkednek. Természetesen a gyógyulás attól függ, hogy mennyire volt súlyos a vashiányos vérszegénység” – mondja a doktornő.

Forrás: Trombózisközpont



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!