Facebook hozzászólás
187

A napsütés sokkal fontosabb nekünk, mint képzelnénk

A D-vitamin sokak számára a napfény vitaminjaként ismert, ami többek között a jó hangulatért felelős. Ám az elmúlt években a kutatók rávilágítottak arra, hogy sokkal fontosabb a szervezet működése szempontjából, mint azt korábban gondolták.

Kép: Pixabay

A Gut című folyóiratban megjelent az első olyan tanulmány, mely szerint szoros összefüggés van a D-vitamin szint és a rákra való immunválasz között, így a „napfény vitaminja” bizony  rákmegelőző szereppel  – is – bír.  A kutatás vezetője, dr. Shuji Ogino elárulta, hogy a véráramban lévő magas D-vitamin szint a vizsgálatok alapján csökkenti a vastagbél daganat kialakulásának kockázatát, ugyanis erősíti az immunrendszert, méghozzá úgy, hogy ezzel aktiválja az úgynevezett T-sejteket, melyek megtámadják a rákos sejteket.

Hogy az összefüggésről megbizonyosodjanak, a kutatók 318-kolorektális –azaz vastag/végbél- daganattal diagnosztizált beteget, valamint 624 egészséges embert vizsgált. Mind a 942 résztvevőnél még a rák kialakulása előtt vérvizsgálatot végeztek- azon belül is a 25-hydroxyvitamin D szintjére voltak kíváncsiak, mely a D-vitamin képződéséért felelős. A kutatás végeztével megfigyelték, hogy azoknál a pacienseknél, akiknél nagyobb szintet mértek, kisebb eséllyel alakult ki vég-illetve vastagbél tumor.

Az eredmények alapján tehát kijelenthetjük, hogy a megfelelő D-vitamin szint elengedhetetlen, hiszen nem csupán jó közérzetért felelős, hanem a daganatok ellen is véd. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint bár sokáig nem tulajdonítottak ennek e vitaminnak túl nagy jelentőséget, ám az elmúlt évek felfedezései szerint elengedhetetlen a szervezet normál működéséhez.

Nátha ellen napfényvitamin
A legtöbben szeretnénk a téli hónapokban is egészségesek maradni, megerősíteni immunrendszerünket a különböző kórokozók, náthavírusok támadásai ellen. A sokoldalú D-vitamin ezen is segíthet.

Több mint egy vitamin

A D-vitamin több mint egy vitamin, ugyanis valójában ez egy hormonszerű anyag, így hormonként is viselkedik, és több belső elválasztású mirigy működéséért felelős. Így tehát a jó hangulat és a csontok egészségén kívül hatással van a pajzsmirigy és a mellékvese működésére, sőt, vizsgálatok kimutatták, hogy szoros összefüggés van az inzulinrezisztencia és a D-vitamin szint között is.

Fontos tudni, hogy Magyarországon a lakosság tél végére D-vitamin hiányossá válik, ezért érdemes a napfénymentes hónapokban egyszerű vérvétellel ellenőrizni a szintjét, és szükség esetén pótolni!

D-vitamin hiány tünetei

• rossz közérzet

• elhízás

• PCOS/inzulinrezisztencia

• pajzsmirigyzavarok

• gyakori fertőzések (influenza, légúti megbetegedések)

 

Forrás: Budai Endokrinközpont



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!