Facebook hozzászólás
172

A derékbőséged határozza meg az alvásod?

Kutatók az alvási apnoe betegségben szenvedők számának drasztikus növekedésére számítanak a jövőben. Az alvás közben jelentkező légzéskimaradás egyik fő kiváltó oka ugyanis az egyre fiatalabbak körében jelentkező, napjainkra népbetegségnek számító elhízás.

Újabb civilizációs betegség

A horkolás és alvási apnoe betegség növeli az elhízás kockázatát, az elhízottak között pedig gyakoribb az alvási apnoe előfordulása – magyarázza az összefüggést dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a Sleep Center főorvosa. A jelentős túlsúllyal bíró személyeknél a testi adottságok miatt is jellemzőbb az alvás közbeni légzéskimaradás. Az American Journal of Epidemiology folyóiratban közölt kutatásban ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejlett országokban mára járványos méreteket öltő elhízás egy eddig kevésbé ismert, de igen kockázatos következményével is szembe kell néznünk a jövőben: az alvási apnoe betegség terjedésével.

 

Intő jelek!

Az alvás közbeni légzéskimaradás tünetei alattomosan jelentkeznek, először rendszerint a hálótárs veszi észre a horkolást, illetve a garat elzáródása miatt kialakult légzéskimaradást követő hirtelen, hangos levegővételt. A betegek számára sokszor nem egyértelmű, hogy nappali fáradtságukat, koncentrációs problémáikat, teljesítőképességük romlását alvási apnoe okozza. A légzéskimaradások miatt megzavart alvás ugyanis nem pihentető, hosszútávon pedig számos komoly probléma – magasvérnyomás, szív-és érrendszeri betegségek, diabétesz – előidézője lehet.

 

Plusz kilók, zajosabb éjszakák

Az 1520 személy bevonásával végzett kutatás során a 30 és 70 év közötti résztvevőknél alvásvizsgálatot végeztek. Az alvási apnoe betegségben szenvedők 14%-os aránya, az 1988-1994-ig tartó időszakhoz képest a vizsgálat 2007-2010-ig tartó szakaszában 55%-ra nőtt, s ez a kutatók véleménye szerint döntően az ez időszakra felszedett plusz kilók számából adódik. A több éven át zajló kutatás eredményeit az egész Egyesült Államokra extrapolálva becsléseik szerint jelenleg a 30 és 49 éves férfiak 10%-a érintett a betegség tüneteitől. Ez az arány 50 és 70 év között 17%. Nők esetében, ugyanezen korcsoportokat figyelembe véve 3, illetve 9%-os arányokat kapunk. Nemtől és életkortól függetlenül azonban minden csoportban megfigyelhető, hogy a tünetek elsősorban a nagyobb testsúlyú személyeknél jelentkeztek.

 

Változtasson!

Az elhízás, mint rizikófaktor mellett az alvási apnoe gyakrabban jelentkezik férfiak, idősebbek közt és genetikai hajlam esetén. A problémára azonban létezik megoldás. Az alvási apnoe leggyakoribb kezelési módja az ún. pozitív nyomású légsínterápia, vagy CPAP terápia. A kezelés lényege, hogy jól záródó és a beteg által jól tolerálható, speciális anyagból készült orrmaszk vagy orr-száj maszk segítségével folyamatos pozitív levegőnyomást biztosít a felsőlégutakon keresztül a tüdő felé, így segítve a szabad és akadálymentes légzést alvás alatt. Életmódváltással és testsúlycsökkenéssel egybekötve az eszköz segítségével az alvási apnoe szövődményei is megelőzhetők.

 

forrás: www.sleepcenter.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!