Facebook hozzászólás
200

A bőrrák lehetősége elrettent

Már érzékelhető az elmúlt évek felvilágosító kampányainak pozitív hatása: a magyar strandolók többsége tart a túlzott napozás okozta bőrráktól, és háromnegyedük tudatosan figyel arra, hogy elkerülje a leégést.

A magyarok egyötöde tekinthető napimádónak, aki kifejezetten azért megy strandra, hogy napozzon. Többségük nő, és a 20-as éveiben jár. A felük mondta azt, hogy ugyan nem kifejezetten napozni megy a fürdőhelyekre, de ha már ott jár, szeretne lebarnulni. Nagyjából 22 százaléknyian vannak azok, akik nem szeretnek napozni, bár nem is kerülik a napot. Ebben a csoportban az 50 év felettiek aránya kimagasló. Az összes válaszadó csupán 8 százaléka marad lehetőség szerint árnyékban – derül ki a CIG Pannónia strandolók körében végzett felméréséből A strandolók többsége ugyanakkor tart a napsugarak káros hatásaitól: legtöbben a bőrrák kialakulásától félnek (55%), de hasonló arányban említették a leégéssel járó fájdalmat is (52%).

Ha már ott vagyunk, szeretnénk  lebarnulni – Kép: wikimedia

A súlyos bőrbetegségtől való félelem azért sem indokolatlan, mert a válaszadók közel egyharmada számolt be arról, hogy családja vagy barátai körében előfordult már bőrrák.

A válaszadók jelentős többsége (76%) tudatosan tesz az ellen, hogy elkerülje a leégést. Közülük kevés kivétellel mindenki használ naptejet (93%). Több mint egyharmaduk arra is odafigyel, hogy az magas faktorszámú legyen. Sokan figyelnek a napon töltött idő mennyiségére és minőségére is: a leégést tudatosan kerülő strandolók 39%-a 10 és 16 óra között a lehető legkevesebb időt tölti a napon, 28 százaléka pedig figyel arra, hogy ne legyen egyszerre hosszú ideig közvetlen napsugárzásnak kitéve. Így barnulhatsz okosan! – 3 jó tanács nyaraláshoz!

Vigyázat! Anyajegyekkel életveszélyes lehet a napozás!
Sokan szeretnének szép barna bőrszínt, így a gyorsabb barnulás reményében még a veszélyesebb időszakban is bátran kifekszenek a napra, és megfeledkeznek a fényvédő krémek használatáról is. A fokozott védelemre azoknak kell főleg gondolni, akiknek sok anyajegyük van! Ők mire figyeljenek?

A strandolók kevesebb, mint egyharmada tudja eredményesen elkerülni a leégést: 48% ritkán, 21% pedig nagyobb rendszerességgel szokott napégést szenvedni. A válaszadók 58 százaléka fordulna azonnal orvoshoz, ha ismeretlen elváltozást fedezne fel a bőrén, egynegyedük viszont – internetes kereséssel vagy ismerős megkérdezésével – először maga próbálná kideríteni, hogy mi lehet probléma. A káros bőrelváltozások eredményes kezelésében a legfontosabbnak azt tartják, hogy a lehető legjobb szakorvoshoz kerüljenek (1-től 5-ig terjedő skálán átlagosan 4,7-re értékelték ennek fontosságát), a kiegészítő egészségbiztosítás jelentőségét viszont kevesebben ismerték fel (2,3).

„Magyarországi statisztikák szerint évente mintegy 2000 melanomás beteget diagnosztizálnak és körülbelül 10 ezer az egyéb újonnan felfedezett rosszindulatú bőrdaganatok száma.  Ezért is fontos, hogy felmérésünk eredményei szerint a strandolók jelentős része tudatosan figyel arra, hogy a napozás káros hatásait elkerülje” – értékelte a kutatás fő megállapításait dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia vezérigazgatója.

Gyermekkorban a legveszélyesebb leégni a napon
Az élet során történő napozás fele a gyermekkorra esik. A bőrt érő sugárzás feltehetően 18 éves kor előtt a legkárosabb, növeli a későbbi melanoma és a szürke hályog kockázatát is. A megelőzésről és lehetséges kezelésről beszél szakértőnk.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!