Facebook hozzászólás
1 323

Toros káposzta

Télen jól eshet egy-egy nehezebb fogás is, az igazi savanyú káposzta pedig olyan egészséges, hogy azzal mindent jóvá tesz ez az egyébként nem éppen diétás recept.

Kép:ÉF archív

Hozzávalók:

fél kiló sertés lapocka
fél kiló citromos friss kolbász
25 deka füstölt kolbász
80 deka savanyú káposzta
1 evőkanál cukor
20 deka rizs
2 fej hagyma
1 evőkanál pirospaprika
5 deka zsír
só, őrölt bors
4 deci tejföl

Elkészítés:

A húst és a kolbászokat 4-5 egyenlő nagyságú darabra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és a felhevített zsíron üvegesre pároljuk. Meghintjük sóval, borssal és pirospaprikával, majd a húst meg a kolbászt megpirítjuk rajta. A káposztát átmossuk, lecsöpögtetjük. A rizst félpuhára főzzük, és elkeverjük a káposztával. Beáztatott cserépedénybe vagy tűzálló tálba (esetleg tepsibe) egy réteg rizses káposztát terítünk, ízlés szerint sózzuk, megszórjuk kevés cukorral, és megrakjuk a megpirított citromos kolbásszal. Erre újabb réteg rizses káposzta kerül, azután a füstölt kolbász darabkák, meg a hagymás húsdarabok, a szafttal együtt. Végül a maradék rizses káposztával betakarjuk, leöntjük a tejföllel, és lefedve a sütőben megsütjük. Két óra a sütési ideje.

Disznótoros vacsora – hogyan készítsd el?
Télvíz idején népszerű vacsora a disznótoros, én legjobban azért szeretem, mert gyakorlatilag szinte semennyi munka nincs vele. Néhány szem krumplit megfőzni mellé nem nagy ügy, a savanyúságot elővenni a hűtőből sem az, párolt káposzta pedig akkor készül mellé, ha van időm főzni.

https://www.eletforma.hu/kitchen-aid



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!