Facebook hozzászólás
306

Tökropogós

Eredetileg azért kezdtem készíteni, mert fillérekből élő egyetemista koromban bosszantott, hogy kidobom a tök közel harmadát. De annyira megszerettem, hogy ma is gyakran készítem. Ha tököt veszek, akkor a kikapart belső részből általában vacsi lesz.

Hozzávalók:

egy tök bele (magostul)

egy tojás

3 vagy 4 kanál zsemlemorzsa

2 gerezd fokhagyma

a sütéshez olaj

 

A főzeléknek szánt tökből kikapart belső részt apróra vágjuk vagy durvára daráljuk. Nem szabad túl finomra (turmiix tilos!) mert akkor folyós lesz a tészta és nem lehet majd jól formázni és sütni. A durvára vágott belső részt elkeverjük egy tojással, ízesítjük sóval és a lereszelt fokhagymával. Annyi zsemlemorzsát keverünk hozzá, hogy a tócsnihoz hasonló állagú tésztát kapjunk. Ugyanúgy is sütjük, ahogyan azt, kevés olajra egy kanálnyi masszát szedünk, majd kicsit meglapítjuk. Sütés közben forgatjuk, papírtörlőre szedjük.

Ízesíthető kaporral vagy zsemlemorzsa helyett készíthető liszttel is. Tejföllel remek vega fogás, de köretnek is fogyasztható.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!