Facebook hozzászólás
389

Spenótos húsos táska

Ez a gyors étel elkészíthető friss darált húsból is, de felhasználható hozzá a tegnapi pörköltmaradék is, egy kis kreativitással. Hozzá egy könnyű salátát ajánlunk.

Hozzávalók

30 dkg liszt, fél evőkanál ecet, 3 evőkanál olaj, só, 20 dkg friss spenót, 1 zsemle, 15 dkg darált sertéshús, 2 tojás, fél pohár snidling, só, őrölt bors, őrölt szerecsendió, 1 liter húsleves (vagy ételízesítős alaplé), 2 vöröshagyma, 5 dkg vaj.

Elkészítése

A lisztet sóval, langyos vízzel, olajjal és ecettel összedolgozzuk, majd 20 percig pihentetjük. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, és forró vízben 3 percig előfőzzük, majd leszűrjük. A vöröshagymát apróra vágjuk. A zsemlét beáztatjuk és kinyomkodjuk. A zsemléhez adjuk a darált húst, az apróra vágott spenótot, a vöröshagymát, a tojásokat és a fűszereket, majd jól összedolgozzuk. Ezzel el is készült a töltelékünk.

Most a tésztát 3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Fánkszaggatóval kerekre vagy késsel kockákra formázzuk. A tölteléket a közepébe helyezzük, majd a széleit ujjhegyünkkel jól összenyomkodjuk. A húslevest felforraljuk, és ebben a húsos táskákat kb. 20 percig főzzük, majd további 5 percig a lében pihentetjük. Közben a másik vöröshagymát szeletekre vágjuk, vajban aranysárgára pirítjuk, és a kitálalt sváb húsos táska tetejére szórjuk.

Forrás: www.ujszo.com



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!