Facebook hozzászólás
978

Saláta és tárkony házassága – Steffel Csaba konyhájából

Biztos az én hibám, de a salátalevessel úgy vagyok, illetve voltam, hogy egy nehezen értelmezhető étel – írja Steffel Csaba. Már többször próbálkozott vele, de valahogy nem volt az igazi, míg az ünnep előtti napokban néhány Facebook-os csoportban a – Ki mit eszik? – kérdésre többször is előjött a salátaleves. Újra belevágott, ezúttal jégsalátával, mert épp az volt akcióban…  

Salátaleves, Kép: orultenjoetelek.blogspot.hu
Kép: orultenjoetelek.blogspot.hu

Hozzávalók:

Elkészítés:

A jégsalátát, szükség szerint megtisztítjuk, a torzsáját kivágjuk, a leveleit pedig 2-3 centis kockákra daraboljuk, különösebben szétszedni, szétbontani, nem kell. A vöröshagymát és a szalonnát felaprítjuk, együtt üvegesre sütjük, majd rádobjuk a salátát, megsózzuk, és addig pároljuk, amíg nagyjából felére összeesik. Ezután meghintjük fűszerpaprikával (nem kell túl sok, csak egy kis színt adunk neki), köménnyel, tárkonnyal, cukorral ízesítjük, rálöttyintjük a borecetet, felöntjük jó 1 liter vízzel, és közepes lángon felforraljuk. Közben a tejfölből és a lisztből habarást készítünk, és a levesünket besűrítjük vele. Lényegében elkészültünk a levesünkkel, de ha tartalmasabbá szeretnénk tenni, akkor, betétként az utolsó forráskor, 3-4 elhabart tojást csurgathatunk bele (mint a tojáslevesnél), illetve pirítóssal vagy pirított kenyérkockákkal is tálalhatjuk. Ezzel kíván jó étvágyat Steffel Csaba!

Savanykás rizikeleves tésztával
Akit szeretnek a lányok, annak jó, akit szeretnek a nők, annak még jobb! De igazán csak azok boldogok, akiket szeretnek az asszonyok – tartja a nóta. A valóság pedig az, hogy azok a legboldogabbak, akiket szeretnek a szomszédok! Mert tőlük lehet szép mennyiségű fenyőalja gombához, vagy más néven ízletes rizikéhez jutni, amiből pedig ilyen csodás leves készülhet. Ez az orultenjoetelek.blogspot.hu alkotása!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!