Facebook hozzászólás
382

Mangalicás lecsó

Lágy balatoni lankák ölében készült ez a lecsó előételnek. Minden ami benne van, a Nivegy-völgy termése – volt tavaly. A Tagyon Birtok gasztronómiájáért felelős HomeCatering.hu alapító-tulajdonosa, Gazdag Tamás augusztusban tette el hagyományos módon magát az alapanyagot. Tartósítószer nincs benne.  A mangalica is saját nevelésű sertésből vált kolbásszá, szalonnává. Most azonban olyan receptet küld nektek, amit azonnal használni tudtok, amint beérik az első paradicsom, paprika!   

A mangalicás lecsó fehér tányéron, Kép: László Márta
Kép: László Márta

Hozzávalók négy éhes szájnak: 

  • 15 dkg mangalica szalonna
  • 30 dkg vöröshagyma
  • 1,5 kg paprika
  • 70 dkg paradicsom
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg mangalica kolbász
  • 3 dkg só
  • 5 gr bors
  • kb 5 gr fűszerpaprika

 

Elkészítés:

Kockázd fel a szalonnát, majd forró olajon pirítsd meg – vagy ahogy a profi séf fogalmazott: kipirítjuk! Jöhet hozzá a félfőre vágott hagyma, vagyis félbe vágjuk a hagymafejet, majd kettőbe, és négybe. (Ezt én úgy fordítottam le magamnak, hogy „nagyobb kockákra” szeletelem.) Félbe vágjuk a kicsumázott paprikát, majd felkarikázzuk, és az is mehet a többi alapanyaghoz. sózd meg, kavarj rajta egyet. Add hozzá a hosszúkásra vágott fokhagymát, azzal is pirítsd össze. Most jöhet a fűszerpaprika, azzal is összekeverjük, majd a paradicsom. Ha kell, még sózzuk meg. 15 perc alatt készre főzzük. Ezalatt felkarikázod a mangalica kolbászt, még öt percig rotyogtatod, és ezzel kész a mennyei mangalicás lecsó! Jó étvágyat!

Ha nem sikerült, ne keseredj el, itt megkóstolhatod az eredetit!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!