Facebook hozzászólás
474

Bolognais-spenótos töltött rétes

Mi történik, ha a réteslap, a bolognai ragu és a spenót találkozik? Összeállnak egy nagyon mutatós és istenien finom kreatív egytálétellé! És gyorsan!

Kép: noivilag

Hozzávalók
1 csomag rétestészta
60 deka darált hús
1 doboz paradicsompüré
50 deka spenót
1 piros paprika
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
25 deka krémes ricotta
7 deka trappista
cukor
só, bors
olaj

Elkészítése
Vágjuk apróra a piros paprikát és a hagymát, majd kevés olajon pirítsuk meg. Adjuk hozzá a darált húst, és addig pirítsuk, amíg a hús kezd megpirulni, és a leve teljesen elfő. Ekkor adjuk hozzá a paradicsompürét, ízesítsük sóval, borssal és egy pici cukorral. A raguból  tegyünk félre 5-6 evőkanálnyit. A spenótot az áttört fokhagymával együtt olajban pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a ricottát, és ízesítsük sóval és borssal.
A rétestészta felével egy tepsit béleljünk ki teljesen, és kezdjük el csíkokban rátenni a darált húsos keveréket, a tetejére pedig a ricottás spenótot. A csíkok (bordák) között hagyjunk 2 centiméternyi helyet. Amikor ezzel megvagyunk, a réteslap másik felével borítsuk be a csíkokat úgy, hogy a hézagokkal félhengereket formálunk. A etejére tegyük rá a félretett darált húsos, paradicsomos keveréket, és szórjuk meg a reszelt sajttal. 200 fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig. (Forrás: noivilag)

Életforma-tippek

Ennek a receptnek az elkészítéséhez biztosan kell egy tepsi és legalább egy serpenyő.

Így hát most ilyeneket ajánlunk, méghozzá akciósan! Ez a hőálló, szilikonfüles tepsi most 1.980 forint helyett 1.385 forintért kapható. Ez a kerámiabevonatos wok pedig 2.990 forint helyett 2490 forintba kerül.

Az Életforma Shopbanezeken kívül még számos más akciós akciós terméket találsz. Az akció szeptember 4-éig, illetve a készlet erejéig tart.

További Életforma-receptek itt!


A receptekhez szükséges alapanyagok akciós árai

a Mindenár.hu

rendszeresen frissülő oldalán!
Áruházválasztóval!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!