Facebook hozzászólás
234

Toszkána most jó modorra tanítja az oroszokat! Videóval!

Elegük lett a Toszkánába látogató morcos orosz turistákból a helyieknek,  többek között ellenszenves és modortalan viselkedésük miatt. Úgy gondolták, hogy egy nevelési célzatú reklámfilmmel világosítják fel őket az olasz illemszabályokról.

Toscanában az oroszok a harmadik legnagyobb bejövő idegenforgalmi csoportot jelentik a japánok és kínaiak mögött, és fejenként átlagban több mint 1300 eurót (390 ezer forintot) költenek el: előszeretettel költekeznek, és bőséges borravalót hagynak az üzletekben és éttermekben. Ezért szívesen látott turisták a toszkánai Versilia tengerpartján, ahol számuk évről évre több mint ötven százalékkal emelkedik. Ugyanakkor az elegáns toszkán üdülőhelyen élő és dolgozó olaszok, valamint az olasz látogatók is úgy gondolják, hogy az oroszok nem ismerik az etikett legalapvetőbb szabályait. Ezért nevelési célzatú videoklipet készítettek számukra: Hogyan viselkedjünk az olasz tengerparton? – címmel. Az egyik legjobb nevű olasz kommunikációs cég által forgatott videón az ötletgazda Salvatore Madonna az Olaszországban élő orosz modellel, Ludmilla Radcsenkóval kettesben magyarázza el nagyon udvariasan, mit szabad, és mit nem illik az itáliai tengerparton.

 

A Lucca városa közelében levő Versilia tengerpartján sorakozó luxusszállók tulajdonosaként ismert Madonna a hoteljeiben megszálló orosz turistákból él meg. „Jól ismerem őket, és tudom, hogy gyakran másfajta viselkedésükkel ellenszenvet válthatnak ki az olaszokból, pedig egyszerűen arról van szó, hogy olaszok és oroszok különböző kultúrához tartoznak, és meg kell egymást ismerniük” – hangoztatta Salvatore Madonna.

A legáttetszőbb vizű strandok Itáliában
A legáttetszőbb vizű és legkörnyezetkímélőbb itáliai fürdőhelyek minden évben megmérettetnek. A pálmát idén is az északkelet-olaszországi Liguria tartomány vitte el, amely továbbra is húsz kékzászlós üdülőhellyel büszkélkedhet. Második Toscana lett 18 stranddal, a harmadik helyre Marche futott be 17-tel.

A filmen elhangzó tanácsok szerint az oroszoknak többet kell mosolyogniuk, mivel ezt az olaszok elvárják. Nem elég a busás borravaló, az olaszok azt szeretik, ha a vendég megdicséri a jó kávét, ha elbeszélget velük, és közlékeny. Az oroszoknak azt is tanácsolják, hogy többször mondják azt, hogy grazie (köszönöm), amit az olaszok szintén az udvariasság jelének tekintenek.

A videóban többek között azt is kérik, hogy az oroszok egyszer és mindenkorra mondjanak le az ebéd utáni cappuccinóról, ne várják el, hogy az éttermekben minden fogás egyszerre kerüljön asztalra, mivel ez Olaszországban lehetetlen, mert az itáliai éttermekben mindennek megvan a maga főzési ideje.

Végül, az oroszok ne rendeljenek drága Solaia bort az Antinori pincékből, ha hozzá sima főtt halat esznek!

7 dolog, amit nézz meg a kocsidon, mielőtt hosszabb útra mész!
A kocsikban nyáron a legtöbb meghibásodást a motorolaj, a hűtőfolyadék vagy a fékolaj utántöltésének elmaradása, valamint a nem megfelelő keréknyomás okozza. A nyári időszakra jellemző hosszabb utak előtt mindezeken túl az autóvezetők gyakran megfeledkeznek a fékbetétek állapotának és a biztonsági felszerelések ellenőrzéséről is.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!