Facebook hozzászólás
390

Te mit tudsz a nád- és nyírfacukorról? Ezt biztosan nem!

A kristálycukornál jóval drágább nádcukor összetétele táplálkozási szempontból pontosan ugyanaz, mint a sima kristálycukoré. A szintén méregdrága nyírfacukornak pedig kevés köze van a nyírfához, sokkal inkább a kukoricához áll közel. És a barna cukor sem lóg ki ebből a sorból.

A túlzott cukorfogyasztás valóban egészségtelen – évente fejenként 30 kilót eszünk belőle, ami javulás a három-négy évvel ezelőtti 34 kilóhoz képest -, de miután az édes ízt igencsak kedveljük, az utóbbi időben  népszerűvé váltak a hagyományos kristálycukrot helyettesítő termékek, például a nád- és a nyírfacukor. Az utóbbiak jó drágák, kilónkénti áruk bőven 1000 forint felett van, míg a kristálycukoré csak 200 forint körüli. Ám ezekkel a drága cukrokkal akad némi probléma, ugyanis nem feltétlenül érnek annyit, mint amennyibe kerülnek – írja elemzésében a mindenár.hu.

Csak a színük más – Kép: sxc

Az internetes szolgáltató oldalnak Szigeti Tamás, a független laboratóriumot működtető Wessling Hungary üzletfejlesztési vezetője azt nyilatkozta, hogy táplálkozástudományi és élelmiszer-biztonsági szempontból a nádcukor semmiben nem különbözik a répacukortól: mindkettő szacharóz – szakszerűbben: egy glükóz- és egy fruktózgyűrűből álló diszacharidról van szó.

A nádcukor jóval magasabb ára elsősorban a távoli termőterületekről való szállítási költségből adódik. Cukorimportra viszont szükség van, mivel az itthoni cukorgyárak többsége bezárt, az egyetlen meglévő kaposvári üzem pedig csak a magyarországi fogyasztás harmadát képes fedezni.

Te mit tudsz a lisztről? Ezt biztosan nem!
Amennyire hétköznapi konyhai alaptermék a liszt, olyannyira keveset tudunk róla. A fehér búzalisztről úgy gondoljuk, hogy ajánlatos nem túl sokat használni belőle, a teljes kiőrlésűekről pedig szinte gondolkodás nélkül azt mondjuk, hogy nagyon egészségesek. De biztos, hogy így van?

Az ugyancsak drága nyírfacukor viszont nem cukor, hanem cukoralkohol: xillitolnak (xillit) hívják szaknyelven. Kezdetben a nyírfa kérgéből állították elő enzimes bontással, de mivel annyi nyírfa sehol nincs, amennyiből az igényeket ki lehetne elégíteni, így más megoldásra volt szükség. Ahogyan Szigeti Tamás fogalmazott: „Elő kellett venni a nyírfa helyett a kukorica szárát. Mára a nyírfacukor jelző lényegében nem több, mint egy romantikus hangulatú reklámkifejezés.”

Az tény, hogy a nyírfacukornak hívott terméknek jobb a glikémiás indexe, mint a sima kristálycukoré, de ez természetes is, mert nem cukor, hanem teljesen más anyag. A nádcukornak azonban ugyanaz az indexe, mint a kristálycukoré, hiszen ugyanarról az anyagról van szó.

Cukorügyben érdemes szólni az ugyancsak egészségesebbnek kikiáltott barna cukorról is: a színe onnan származik, hogy kevésbé tisztítják meg, így a cukorban lévő melasz nagyobb mennyiségben marad benne. Semmivel sem egészségesebb, mint a kristálycukor.

Forrás: mindenar.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!