Facebook hozzászólás
148

Mit tegyünk, ha támad a természet?

Áprilisban megérkezett a viharszezon Európába: a magyar biztosítókhoz már április elején 4 ezer kárbejelentés érkezett az erős széllökések és viharos időjárás következtében. Mit tehetünk a viharkárok ellen?

Erős széllökésekkel és esőzésekkel megérkezett Magyarországra is a viharszezon, a következő hetekben pedig újabb viharok jöhetnek. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legfrissebb adatai szerint már április első napjaiban 4 ezer kárbejelentés érkezett, a károk becsült értéke pedig megközelíti a 300 millió forintot.

Egy-egy káresemény, könnyen milliós nagyságrendű lehet, ezt jelzi, hogy az elmúlt években volt olyan eset is, amelyre a K&H biztosítója 1,4 millió forintot fizetett ki – mondta Kaszab Attila, a társaság nem életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Mivel viharokra minden évszakban lehet számítani, a szakember szerint érdemes ezekre mindig felkészültnek lenni, és megtenni a szükséges intézkedéseket, például ellenőrizni a tető és a nyílászárók állapotát kitisztítani a vízelvezetőket, mert ezek a tényezők alapvetően befolyásolhatják a károk előfordulását – fogalmazott Kaszab Attila.

A kár megtörténte után pedig nagyon fontos a körültekintő dokumentálás. A szakember szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a károsult készítsen fényképeket a pusztításról, tartsa meg a károsodott vagyontárgyakat, mert ezek a kártérítés megállapításánál kulcsfontosságúak lehetnek.

Zombik ellen is van biztosítás – és nem ez a legdurvább
A különleges vagy éppen megdöbbentő biztosításoknak nagy hagyománya van az angolszász országokban. Az egyik nagy londoni biztosítónál az élénk fantáziájú ügyfelek például zombitámadás ellen is köthetnek biztosítás. De a sztárok sem fukarkodnak az ötletekkel.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!