Facebook hozzászólás
301

Hogyan védjük meg kedvenceinket a kullancsoktól?

A kullancsok okozta fertőző betegségek kedvenceinket sem kímélik. A kisállatokat rendszeresen át kell vizsgálni egy-egy séta után, és kullancsirtó szerekkel védetté tenni őket. Ez utóbbiakkal azonban óvatosan bánjunk, mert néhányuk a macskákra halálos is lehet!

A babéziózis, más néven kutyamalária az egyik legveszélyesebb kullancsok áltat terjesztett betegség, amely veszélyeztetheti kedvenceinket. Ennek első tünete az étvágytalanság, amit vérszegénység, magas láz, levertség és a vizelet elsötétedése követ. A betegség gyanúja esetén azonnal fel kell keresni az állatorvost, mert enélkül kedvencünk el fog pusztulni.

A kutyákat és macskákat minden séta után át kell vizsgálni – Kép: Pixabay

Egy másik kullancsok által terjesztett betegség, a Lyme-kór (vagy barreliózis), a betegség a korai szakaszában antibiotikummal gyógyítható, enélkül viszont a tünetek tovább romlanak, végül ízületi gyulladás és teljes bénulás következik be. Oltással a betegség jó eséllyel megelőzhető, de száz százalékos védelmet azzal sem biztosíthatunk. Ugyanez igaz a kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladásra is, amely elsősorban a legyengült immunrendszerű állatokat támadja meg. Első jelei az aluszékonyság és a gyengeség, később a magas láz és görcsös rohamok.

Az állatorvosok szerint a kutyákat és macskákat minden szabadban töltött séta után át kell vizsgálni. A felfedezett kullancsokat azonnal el kell távolítani. Fontos védekezési eszközök a „spot-on” csepegtetős kullancs- és bolhariasztók: ezeket az állat tarkójára kell csöpögtetni, hogy ne tudja lenyalogatni. Egyes azonnal ható szerek a már megkapaszkodott kullancsokat is elpusztítják. Vigyázni kell azonban a „permethrin” nevű hatóanyagot tartalmazó szerekkel, mert ezek ugyan távol tartják a kullancsokat a kutyáktól, macskák számára azonban halálosak lehetnek. Több olyan eset is ismert, amikor az így kezelt kutya együtt aludt a macskával, és másnap reggelre a cicát már nem lehetett megmenteni.

A parazitariasztó és -irtó nyakörvek kiváltása csepegtetős szerekkel elsősorban a macskáknál fontos, akiknél a nyakörv fára mászásnál könnyen beakadhat, ami akár halálos balesetet is okozhat. A kutyáknál viszont jó alternatíva a nyakörv, ám figyelni kell arra, hogy a legtöbb ilyen nyakörvvel kisgyermek nem érintkezhet. Mivel a hatóanyagok a halakra súlyosan mérgezőek, ezért természetes vízben való fürdés előtt a nyakörvet le kell venni a kutyáról.

7 súlyos tévhit a kullancsokról

Igazi szabadba csalogató időnk van, élvezzük az ébredő természetet és a napsütést. A kullancsok pedig bennünket. Érdemes időben tájékozódni, hogy hogyan szabaduljunk meg tőlük, ha ránk találnak. Most eloszlatunk néhány tévhitet velük kapcsolatban, és elmondjuk az igazságot is!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!