Facebook hozzászólás
295

A te kutyád okosabb, mint egy kétéves?

Egy hazai kutatás szerint a kutyák sokkal okosabbak, mint azt az emberek gondolnák. A hűséges ebek intelligenciájára számos bizonyítékot találtak, így szerintük olyan okosak, mint egy kétéves gyerek! Ez most sok, vagy kevés?

Az emberek nemcsak közvetett formában gyakorolnak hatást az állat intelligenciaszintjére, hanem közvetlen módon is, hiszen a kutyák képesek arra, hogy utánozzák az emberek társas viselkedését, sőt igényük is van arra, hogy minél többet tanuljanak ezen a téren – állapította meg az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének egy specializált csoportja. Az állítják, hogy a kutyák értelmi szintje megfelel egy kétéves kisgyermek képességeinek, ezáltal, ha a négylábúak képesek lennének a hangképzésre, összefüggő, de egyszerű mondatok alkotása sem lenne tőlük lehetetlen a gondolkodás mellett.

A kutya az egyik legjobban tanítható emlős – Kép: Pixabay

Akárcsak a kisgyerekek, a kutyák is vakon tanulnak, illetve sajátítják el ismereteik legjavát. Ugyanúgy, mint az egy-két évesek, ők is rengeteg olyan dolgot tanulnak meg, aminek közvetlenül nem látják értelmét, de mivel be kell illeszkedniük egy közösségbe – az emberek közé –, ezért alkalmazkodniuk kell az úgynevezett követelményekhez. A kutatás vezetője szerint ez a kutyák tekintetében pozitívum, hiszen bár az állat nem próbálja megérteni vagy felfedezni az ok-okozati összefüggéseket, de az emberi kommunikációs jelzések alapján képes felismerni, hogy mikor kell tanulni, mire kell figyelni és mikor, valamint miként kell alkalmazni a tanultakat.

A kutatás szerint a kutyák az egyik legjobban tanítható emlősök a Földön, akik olyannyira figyelik és hallgatnak tanítóikra, hogy akár még téves információ esetén is inkább rájuk hallgatnak. Mindezt egy kísérlettel is bemutatták: egy idomított kutya elé egy üres és egy finom falatokkal teli tálat helyeztek, de ha az ember az üres tálra mutatott, akkor a kutya is inkább azt választotta.

A kutyák pontosan tudják, hogy mi kell nekünk!
Most már nem mondhatjuk, hogy a kutya sem figyel ránk, hiszen egy legutóbbi kutatásból éppen az ebek felénk irányuló érdeklődése derül ki. Ráadásul a kutyák képesek külön kezelni saját érdeklődésüket és gazdáik érzelmeit. Vajon hogyan mutatkozik ez meg?

A kutatók úgy vélik, hogy a kutyák elsődlegesen az emberi közelség hatására váltak ennyire intelligenssé, ami korántsem véletlen azok után, hogy a mai kutyatulajdonosok egyre többet foglalkoznak házi kedvenceikkel. Míg ugyanis régen a kutya jellemzően a házőrzést szolgálta, addig ma már családtagként szolgál. A mai kutyatulajdonosok 75 százaléka már többnek tartja a kutyáját egyszerű állatnál, közel 70 százalékuk rendszeresen beszél a négylábújához, és ugyanennyien rendszeresen foglalkoznak is velük, tanítják őket valamilyen szinten. Érdekesség azonban, hogy míg régen néhány alapvető trükköt tudtak csak a kutyák, addig ma már bizonyítást nyert, hogy bármilyen kutya akár 40-50 különféle vezényszóra is betanítható. Érdekesség, hogy ezeket akár kombinálni is lehet, miután a jószág elsajátította őket – olvashatjuk az apacsdog.hu-n.

Abban természetesen a szakértők is egyetértettek, hogy a kutyák e képességei nem feltétlenül ösztönszerűek, inkább az emberi foglalkozásnak és gondozásnak köszönhetően alakultak ki. Ma már egyre több kutyatulajdonos dönt úgy, hogy kutyaiskolába íratja kedvencét, ahol intelligencia tekintetében is a legjobbat igyekeznek kihozni belőle.

Az okos kutya
Az utóbbi 10 évben forradalom zajlott le a kutyák intelligenciájának kutatásában, gondolkodásukról és viselkedésükről többet tudtunk meg, mint az ezt megelőző 100 évben. Ezt összegzi Brian Hare kutyakutató, evolúciós antropológus Az okos kutya című könyvében, kiemelve, hogy a kutyáknak több dolga van, mint valaha: bombákat keresnek, csempészáru után szaglásznak, részt vesznek betegségek felkutatásában, állatvédelemben, de terápiás céllal is tartjuk őket.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!