Facebook hozzászólás
356

Szépasszony új ruhában

Tíz egri borász közös gondolkodása, együttműködésre való törekvése hozta létre az Egri Borműhelyt. Világos volt számukra, hogy egymással összefogva messzebbre jutnak el, és így érhetnek el eredményeket a borvidék jobb ismertsége érdekében. 

Szépasszony-völgy, Kép: flickr
Szépasszony-völgy, Kép: flickr

2016-ban ültek le először erről beszélgetni. A résztvevők rögtön az induláskor fontosnak tartották a tudatos működést. A vendéglátás és a kereskedelem képviselőivel kezdeményeztek párbeszédet, valamint Eger városával együtt egy 500 fogyasztóra kiterjedő piackutatást is végeztek.

Az irányt ezután a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása és a legmagasabb borkategória meghatározása rajzolta ki. A gyakorlatban mindez az egri bikavér megerősítését, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri palack megalkotását, és bevezetését, valamint azt a törekvést jelenti, hogy igyekeznek vonzóvá tenni a helyi borokat a fiatal fogyasztóknak.

− Számomra nagy élmény lelkes kollégákkal korszakos feladatokról, kérdésekről elmélkedni. Örülök nekik, és igazán remélem, hogy ez a szeretet kiárad majd az egész borvidékünkre, és – bízván valóban méltó közös törekvéseinkben – beteljesítjük a ránk szabott feladatainkat, így talán példát adhatunk a következő generációnak is – nyilatkozott a közös munkáról az egyesület egyik alapítója, Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok borásza.

Egri Borműhely, Kép: Photo Nemes
Egri Borműhely, Kép: Photo Nemes

 

Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Egri Csillagok Zrt., Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

Az Egri Borműhely a nyilvánosság előtt most, februárban az egri Szőlészeti és Borászati Konferencián mutatkozott be.

Sok sikert a közös munkához!

A Jani, az Ördöngős nyúl meg a hatlövetű bor + egy video
Mese, mese mátka, pillangós batárba – Móra Ferenc után szabadon -, volt egyszer egy borász és egy grafikus. Összedugták a fejüket, hogy miként is kaphatna új köntöst néhány palack. Adott volt a jó bor, az Ördöngős nyúl, az ufó, a kőfejtő, az utazó gepárd, a Zebra Zuzu és az öteltekből, a barátságból megszületett a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok új címkecsládja…, ami mellesleg a régi folytatása.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!