Facebook hozzászólás
278

Ki nyerte az Év Étterme díját?

Mindkét Costes étterem, a Costes és a Costes Downtown csapatának volt miért örülnie a hétfő esti Dining Guide díjkiosztón: a Ráday utcai étterem a legmagasabb, 93 ponttal végzett az élen, míg a belvárosi Downtown 91 ponttal holtversenyben a harmadik lett.

Dining Guide 2017, Kép: Dining Guide
Kép: Dining Guide

Az idei Dining Guide kalauz fődíját, azaz az “Év Étterme” díját  – immár harmadszor – az első hazai Michelin-csillagos étterem, a Costes vehette át, élén a Top 10 séf között egyetlen nőként, Palágyi Eszterrel. A most megjelent Dining Guide kalauz szerint pedig a “Top 10 ebédmenü” kategóriában a Costes Downtown lett a legjobb.

Megszületett az idei Dining Guide étteremkalauz versenyének végeredménye. Az első ötben 93 ponttal a Ráday utcai Costes végzett az élen, holtversenyben második lett  – 92 ponttal – a Bábel és az Onyx 91 pontot kapott a Costes Downtown és a Borkonyha.

A Costes a – hazai fine dining úttörőjeként – elsőként rajzolta fel Budapestet a nemzetközi gasztrotérképre azzal, hogy alig két évvel a megnyitása után – Magyarországon elsőként és Kelet – Európában is másodikként – 2010-ben megkapta a Michelin-csillagot, akkor Miguel Vieira portugál sztárséf irányításával. Az étterem amellett, hogy fennállása óta mindig a legmagasabb magyarországi pontszámokat kapja a hazai és nemzetközi minősítőktől, már 2009-ben is az év éttermének bizonyult a Dining Guide versenyén és ezt az eredményt 2012-ben megismételte. 2011-ben az ausztriai Gault Millau étteremkalauzban szintén a legjobb magyarként végzett 18 ponttal. Az eddigi legkiemelkedőbb elismerést 2014-ben sikerült elérni, amikor a világ legnagyobb értékelő oldala, a Tripadvisor éves összesítésében Európában 14-ik és a világon a 25-ik legjobbnak választották. A 2015-ös év több fontos változást is hozott, hiszen ebben az évben vette át a Costes konyhájának vezetését Palágyi Eszter, aki addig Miguel sous séfje volt, és ekkor nyílt meg a belvárosban a márka második étterme a kicsit lazább hangulatú Costes Downtown, a szintén portugál Tiago Sabarigo vezetésével. Miguel Vieira  a két étterem szakmai felügyeletét látja el azóta is. A Downtown rekordgyorsasággal robbant be a hazai gasztro köztudatba, alig több mint fél évvel a nyitás után már kiérdemelte – Magyarországon ötödikként – a Michelin-csillagot. Azzal, hogy a Ráday utcai étterem is megtartotta tavaly a csillagát, már Palágyi Eszter is kiérdemelte ezt a jeles elismerést, sőt tavaly már a Dining Guide az “Év Séfjének” is Őt választotta.

A teljes lista pedig ez:

  • Az év étterme: Costes, séf: Palágyi Eszter
  • Az év szakácsteljesítménye: a Bocuse magyar csapata : Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán, Szabó Kevin és Vomberg Frigyes
  • Az Év Street Food Díját a Kemencés Pizzéria érdemelte ki.
  • Az Év Ifjú Séftehetsége Díjat Garai Ádám, az Olimpia séfje vette át.
  • Az Év Innovatív Konyhája Díj birtokosa 2017-ben a Mizsei János séf által vezetett MÁK étterem konyhája.
  • Az Év Séfje Díj Sárközi Ákosnak, a Borkonyha séfjének járt.
  • Az Év Legígéretesebb Konyhája Díjat a Babel Budapest kapta, mely éttermet két séf, Langer Gábor és Veres István közösen vezetnek.

Top 10 étterem:

  1. Costes – Palágyi Eszter, séf
  2. Babel – Langer Gábor, Veres István, séfek
  3. Onyx – Mészáros Ádám, séf
  4. Borkonyha – Sárközi Ákos, séf
  5. Costes Downtown – Tiago Sabarigo, séf
  6. Olimpia – Ádám Csaba, Garai Ádám, séfek
  7. Salon – Wolf András, séf
  8. St. Andrea Borbár – Barna Ádám, séf
  9. Arany Kaviár – Nyíri Szása, Kanász László, séfek
  10. MÁK – Mizsei János, séf

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!