Facebook hozzászólás
316

Indul az okos főzőiskola!

Sokan, sokféle fogadalmat tesznek, amikor beköszönt az új év.  Aki esetleg azt fogadta meg, hogy idén megtanul főzni, azok számára remek hír, hogy január végén elindult, és a tavasz folyamán még összesen 5 alkalommal várja az érdeklődőket egy igazán „okos” főzőiskola.

Indul az okos főzőiskola, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A mai modern világban és technológiában szinte minden okos – telefon, óra, háztartási eszközök, miegymás.  Annyira mindennapjaink részévé vált ez a jelző, hogy észre sem vesszük, hogy felgyorsította életünket. A használatuk által egészen másra koncentrálunk és hagyjuk, hogy a gépek, programok helyettünk végezzenek el feladatokat. Nincs ez máshogyan a konyhában sem. Okos eszközök, okos edények, okos főzés.

Felelősen gondolkodó emberek számára az egyik legfontosabb feladat a természet védelme. Túlságosan igénybe vettük a természetet, kihasználjuk, elhasználjuk, ezért ennek a folyamatnak a lassítása a legfontosabb, melyre az okos eszközök kiválóan alkalmasak. Kevesebb energiát fogyasztanak, és azt is a leghatékonyabban.  Másik fontos szempont, hogy a technológiának köszönhetően egészséges ételeket készíthetünk ezekkel az eszközökkel, edényekkel. Okosan bánunk a szervezetünkkel is, kevés vagy semennyi zsiradék, minimális só, így csökkentjük a megbetegedés kockázatát.

Tehát az okos főzés lényege, hogy kevesebb energiafelhasználással jelentősen csökken a főzésre szánt idő, a főzés időtartama alatt más feladatokkal is foglalkozhatunk, hiszen a jó előkészítés és kezdés után nem kell ott állni a konyhában az edény mellett. Az edény kialakításának köszönhetően egészséges ételeket készíthetünk, az alapanyag megtartja az ásványi anyag tartalmát (nem fő, sül szét), megtartja az ízét, nem kell zsiradékot, egészségtelen fűszereket használni.

A Béterv Smart Cooking Schoolba jelentkezőket Bíró Botond Boldizsár, „Parfümséf”  tanítja majd, aki szenvedéllyel főz és rajong az illatokért. Hisz abban, hogy illatok és ízek csodákat tehetnek velünk: messzi tájakra röpíthetnek, régi emlékeket idézhetnek, ihletet adhatnak és vágyakat kelthetnek. Érdemes vele tartani egy izgalmas utazásra az ízek, illatok világába. Az egyes alkalmakon különböző típusú menük elkészítését tanulhatják meg az érdeklődők. A megszerzett tudás birtokában pedig fantasztikus és különleges menüsorral lephetik meg családjukat, barátaikat a soron következő vendégség alkalmával.

Finom falatok a tányéron, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

„A felgyorsult 21. századra a rohanó életmód jellemző, így egyértelmű, hogy a gyors főzés mindenképp előnyt élvez. Szerencsére az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az egészséges ételre is nagyobb figyelmet fordítunk, egyre tudatosabbak vagyunk az étkezés területén is. Én személy szerint a hosszan tartó főzés híve vagyok, de ez szakmámból ered. Hosszú időn keresztül, alacsony hőfokon, kinyerve az alapanyag minden egyes ízét.” – mondja Bíró Botond Boldizsár.

„A legfontosabb szempont az volt, hogy mindenféle alapanyagot –  halat, szárnyast, sertést, marhát – felvonultassunk, megmutassuk az embereknek, hogy a hétköznapokban hogyan kell használni ezeket. Fontos volt az egyszerűség,  ugyanakkor a sokszínűsége is, illetve  hogy többféle égtáj ízeit ismertessük meg a vendégekkel. Hogy kedvet kapjanak a konyhai kalandozáshoz, lássák azt is, hogy egyszerű hozzávalókból milyen nagyszerű ételeket készíthetnek. Bátorságot és kreativitást mutassunk, illetve kizökkentsük őket a húsleves, rántott hús, főzelék háromszögéből. Hiszen ezen túl is van szenzációs konyha.”

További információk: www.beterv.hu

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!