Facebook hozzászólás
329

Indul a sörkarnevál

Negyedszer rendezik meg a folyékony kenyér legnagyobb ünnepét. A Gellért Szállóban február 15-16-17-én csapra verhetjük a legjobb hazai és a külhoni söröket. Mintegy százféle izgalmas ízvilággal ismerkedhetünk meg. 

Pénteken és szombaton – 16-24 óra között – bemutatkoznak majd különböző kis- és nagyüzemi sörök, hazai, valamint cseh, német, angol, belga italok és egyéb sörkülönlegességek. A magyar mikro és kraft sörfőzdék közül számos úttörő képviselteti magát söreivel: csapra veri söreit a Fehér Nyúl Sörfőzde, a Zip’s, a Karl Microbrewery, a Harapunk Sörfőzde, az Uradalmi Sörmanufaktúra és a Beertok Sörfőzde is.

Sörök, semleges, közeli, Kép: pxhere
Kép: pxhere

A nemzetközi kis- és nagyüzemi tengelyt a Mazák, a Permon, a Guinness, a Litovel és a Gallica képviselteti, a teljesség igénye nélkül. És ha ez nem volna elég, pálinkákat és sörpárlatokat is megfuttathatunk a nyelvünkön.

Danubius Hotel Gellért este, Kép: danubiushotels.com
Danubius Hotel Gellért este, Kép: danubiushotels.com

Kultúrtörténeti adalékokkal immár a hagyományok jegyében, Katona Csaba, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet történésze szolgál, illetve tart sörivó versenyeket. A Monarchia fürdőéletéről, illetve Budapest 1919 elejei eseményeiről tudhatunk meg tőle érdekesebbnél érdekesebb hol izgalmas, hol pajzán, hol meglepő részleteket.

Vona Róbert és Lutz Lajos, Kép: sajtóanyag
Vona Róbert és Lutz Lajos, Kép: sajtóanyag

Nincs sörfesztivál a Gellértben különleges sörvacsora nélkül.

Óriási magyar gasztronómiai siker Japánban
Nagyon tisztes helytállással zárta a versenyzést a magyar csapat az egyik legfontosabb japán szakácsversenyen. A Washoku World Challenge negyedik helyezettje a magyar Kurkó Zsolt lett.

A IV. Indoor Sörfesztivál sörvacsorája, a Gellért Sörözőben készülő Giorgio sörvacsora idén szenzációs koprodukcióban készül Lutz Lajos (Pierrot, Head Chef) és Vona Róbert (Gellért Söröző, Chef) (s)örömfőzésével, akik közösen álmodták meg, és közösen is készítik el a gourmet fogásokat. A sörös alkotások és a hozzájuk kínált sörök különleges gasztroélményt ígérnek a Giorgio sörvacsorán, melynek névadója Szent Gellért, akinek eredeti neve Giorgio Sagredo volt, és akiről a ház egyedi címkés kézműves sörét nevezték el.

Lökd ide az Ország Sörét
Egy szentesi sörfőzde söre, és egy másik kategóriában egy citromhéjjal készülő savanyú sör bizonyult a legjobbnak 2018-ban Magyarországon. Hamadszor rendezték meg az Ország Söre szavazást. A verseny két kategóriája a kézműves sörfőzdék között legnépszerűbb india pale ale (IPA) és a sörfőzői kreativitásnak legnagyobb teret adó „speciality” csoport lett.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!