Facebook hozzászólás
1 524

Imádja Tokajt az örökös magyar sommelier bajnok

Nagyon mozgalmas évet, sőt éveket tudhat maga mögött Szik Mátyás, aki 2016-ban örökös magyar sommelier bajnok lett, miután három egymást követő évben is sikerült megnyernie a Magyar Sommelier Bajnokságot. Ezt követte 2017-ben a Chaîne de Rotîsseurs szervezet által ifjú sommelier-k számára rendezett világbajnokság, ahol 4. helyezést ért el. Most nagy változásokra készül, többek között erről is mesélt…

December elején jelentetted be a Facebook oldaladon, hogy a Four Seasons Hotel Kollázs Éttermében eltöltött évek után most váltasz, és új kihívásokra készülsz. Sok jókívánságot és gratulációt kaptál, az egyik komment szerint „biztos, hogy ezt a döntést a szakmai utad szinte megkövetelte”

Szik Mátyás, Kép: Holdvölgy
Szik Mátyás, Kép: Holdvölgy

– Igen, ez eléggé találó megfogalmazás, a váltással a célom valóban egyfajta szakmai továbblépés. A lehető legszélesebb körben szeretném megosztani az elmúlt években megszerzett tapasztalataimat, mivel úgy érzem, hogy az eredményeim csak félsikerek maradnának, ha a tudásomat nem adnám tovább. Szeretnék dolgozni a magyar borok presztízsén és minőségén, a minőségi vendéglátás színvonalának az emelésén. Emellett a váltásnak személyes okai is vannak: kétéves a kislányom, mostantól szeretnék vele és a feleségemmel jóval több időt tölteni. –

Elárulod, hogy a Four Seasons után mi lesz a következő állomás?

Konkrétumokat egyelőre még nem mondhatok, de hamarosan minden kiderül, és nagy bejelentések várhatók! – mondja mosolyogva. − A távlati terveim között szerepel a vendéglátás, a tanácsadás, a tréning és a kereskedelem is, valamint a hazai bormárkák tudatos imázsépítése itthon és külföldön. –

Az ifjúsági sommelier VB után nem merült fel annak a lehetősége, hogy hosszabb időre külföldre menj dolgozni?

Mádi borkóstolás után, Kép: László Márta
Mádi borkóstolás után, Kép: László Márta

De igen, több állásajánlatot is kaptam, többek között az első helyezett sommelier kollégától is. De azt gondolom, hogy örökös magyar sommelier bajnokként van egyfajta felelősségem az egész magyar bor-gasztro szcénában vagy -szakmában. Biztos, hogy az én személyes karrierem vagy szaktudásom szempontjából jobb lenne, ha külföldön folytatnám, de a hazai szakma fejlesztéséhez itthon van rám szükség. Itthon vagyok, de így is sokat tapasztalok a világból, próbálom magamat nemzetközi sztenderdekkel mérni és képezni. Abban hiszek, hogy mindezt most egy picit haza kell hozni, megmutatni, és nem pedig elmenni. –

Ami persze nem jelenti azt, hogy ne utaznál gyakran épp a szakma kapcsán külföldre, hiszen nemrég jöttél haza Sanghajból,ahol te prezentáltad a ProWine China nemzetközi bor- és szeszesital szakvásáron a programban részt vevő magyar borászatok által kiküldött tételeket.

Dec. 10.: az ASZÚ VILÁGNAPJA!
Ha a karácsonynak íze volna, olyan lenne, mint a tokaji aszúé! Tele mézzel, aszalt gyümölcsökkel, fűszerekkel, naranccsal, karamellel. Magyarország egyik legősibb, de mindenképpen legismertebb bora a tokaji aszú, és azon belül is a mádi bor. Ezt a vidéket még az őslények is láthatták, mert magasabban állt a Király-dűlő, mint a Pannon-tenger vízszintje. …És ez csak pár dolog, amit megtudhattunk a nem borszakértők, de kedvelők Wineglass sajtóklubjának Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület bemutatóján.

Igen, és nagy örömömre a látogatók nagyon jól fogadták a magyar borokat! Szívesen veszek részt ilyenfajta országimázs-építő és márkaépítő tevékenységekben. Meggyőződésem, hogy ami Svájcnak a csokoládé meg az óra, az Magyarországnak nyugodtan lehetne a bor, csak ehhez nagyon oda kéne figyelni! Ehhez maximális tervszerűség és tudatosság kell, valamint perspektivikus látásmód. Magyarország pici bortermelő ország, a világpiachoz képest kevés borral, ebből adódóan szerintem nekünk a szuperprémium és a prémium kategóriában kellene indulnunk, hiszen a hozzánk képest hatalmas mennyiségeket termelő országok, például Chile boraival árban úgysem fogjuk tudni felvenni a versenyt. Unikális, egyedi dolgokra kellene fókuszálnunk, összekötve a borokat a turizmussal, és az ország felé, a kultúrája és az európaisága felé irányítani a külföldiek figyelmét. A tengeren túliak és az ázsiaiak számára ugyanis Európa az, ami érdekes, ami vonzó.

A magyar prémium borok igazi nemzetközi áttöréséig hosszú még az út. Sőt, a minőség és a tudatosság terén egyelőre még itthon is bőven van teendő! Például nemrégiben voltam egy szakmai konferencián, ahol hazai, vulkanikus talajról származó borokat elemezgettünk, és sajnos a bemutatott 12 borból 9 teljesen értékelhetetlen volt, 3 pedig átlagos, úgy, hogy nem volt a 12 bor között egyetlen tokaji sem. Úgy gondolom, hogy ez nettó szakmai hiba. Nem lenne szabad magyar vulkanikus borokról beszélni úgy, hogy Tokajt kifelejtjük. –

Száz bornak is egy a vége: Culture 2009
95 pontot kapott a Holdvölgy Culture 2009 hatputtonyos tokaji aszú a világ egyik legjobb sommelier-jétől. Andreas Larsson 2007-ben lett a Világ Legjobb Sommelier-je cím birtokosa. A bor Larsson úr úgynevezett szezonális vakkóstolásán szerepelt, ahol a 640 borból álló nemzetközi mezőny legmagasabb pontszámát kapta. Gratulálunk!

Kiváló végszót adtál ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: mit gondolsz Tokajról mint borvidékről, akár hazai, akár nemzetközi összehasonlításban?

Tokajban számomra az a legvonzóbb, hogy ez az egyetlen a 22 hazai borvidék közül, amelyik úgymond a „nemzetközi sztenderdeknek” is megfelel. Kezdve onnan, hogy szabályozva van, hogy pontosan mettől meddig tart a borvidék, vagy mit lehet ott termelni. A 22-ből itthon csak egy ilyen  van. Ezért Tokaj egy sokkal könnyebben kommunikálható történet, nem beszélve arról, hogy valóban az egész világon egyedi. Miközben ma erősen uniformizálódó borkészítés zajlik a világban, és mondhatni Siklóson ugyanolyan bort lehet készíteni, mint Maipuban, Tokaj teljességgel leutánozhatatlan.

A borok királya, a királyok bora
Azzal dicsekedhetünk mi, magyarok, hogy e földön terem a világ talán egyik leghíresebb bora. A rendszerváltás után kicsit megfakult fénye, de azóta felnőtt egy új borász nemzedék, és ismét teljes szépségében pompázik a zamatos nedű! De vajon tudod-e mi az a tokaji aszú?

Sem a talajt nem lehet utánozni, sem pedig mesterséges körülmények között nem lehet felszaporítani úgy a botrytis cinereát, hogy életképes maradjon a természetes élőközegén kívül. Bizonyos mennyiségben persze beszélhetünk botritiszről Sauternes-ben vagy a Moser-völgyében, de ott is más a páratartalom, mások a szőlőfajták, a klónok, a talaj, minden. Tokaj ettől az egyediségtől gyönyörű, és ettől van vonzereje.

Ezen túlmenően mindig el szoktam mondani, hogy szerintem minden borvidéken az a legfontosabb, hogy tiszta borok készüljenek, mert csak akkor tudunk a finomságokról, nüanszokról beszélni, ha egy bor tiszta. A holdvölgyi borok például tiszták, és ez szerintem követendő. Sok hazai borászat számára példaértékű lehet akár a pincehigiénia, akár a klón- és parcellaszelekció, illetve az, hogy az alapbortól a szortiment legtetejéig minden tétel kiegyensúlyozott és jó minőséget képvisel. –

(Forrás: Szobolits Andrea/HOLDVÖLGY)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!