Facebook hozzászólás
469

Új helyszínen az Everness Fesztivál

Idén új helyszínen várja a feltöltődni vágyókat az ország legnagyobb spirituális életmód fesztiválja, az Everness Fesztivál. Június végén közel háromszáz hazai és külföldi előadó érkezik, hogy a fesztivál hagyományai szerint a legkülönbözőbb területeken hirdesse a tudatos életformát.

Kinőttük az akarattyai kempinget, ezért döntöttünk úgy, hogy idén új, tágasabb, modernebb környezetbe költöztetjük az Evernesst – mondja Klein Csaba, fesztiváligazgató. A családias hangulatot természetesen megőrizzük, de azt reméljük, több szempontból is sikerül kényelmesebbé tennünk a fesztiválozók szórakozását. Alsóörsön közel háromszor akkora terület áll rendelkezésünkre, mint eddig, így könnyebben szervezhető a parkolás, zsúfoltság nélkül elférnek a sátrak, és 200 hűtővel, mikróval, klímával felszerelt, teraszos mobilház is várja ideiglenes lakóit. A 4-6 személyes házak kisgyermekesek és baráti társaságok számára nyújthatnak otthonos megoldást. A kempinghez kiépített füves strandrész tartozik, ahol klasszikus balatoni életérzéssel lehet, napozni, fürdeni vagy akár jógázni.

Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként idén ötödször bemutatkozó Everness Fesztivál a lényegét tekintve azonban továbbra sem változik: a szervezők közel 300 hazai és nemzetközi spirituális tanítót, szellemi vezetőt, zenei előadót hívtak meg, hogy a legkülönbözőbb programokkal segítsék a fesztiválozókat saját útjuk megtalálásában.
Alsóörsre látogat majd Jakupcsek Gabriella és Vámos Miklós író, újra a színpadon Isten tudjázik Rába Géza természetgyógyász, újságíró, Bedő Imre a Férfiak Klubját hozza elérhető közelségbe, de előadást tart még Hevesi Tamás, Gyuri bácsi a füvesember, Takács Tamás, Kereszty András, Gánti Bence, Kriston Andrea és Egedi-Kovács Melinda is. Külön helyszínt kapnak idén a hazai és külföldi jógaoktatók, és egyéb mozgásformák képviselői. A zenei paletta hasonlóan színes lesz: fellép a Samsara Boulevard, az Anna RF, Bársony Bálint hangterápiás koncertet ad, Tücsök Szabi a gyerekek fülébe muzsikál.

2017_flyer_d2-1

Az Everness idén is a gyermekbarát rendezvények sorát gazdagítja, 14 éves korig a belépés és a szállás is ingyenes, valamint számtalan zenei program, kézműves foglalkozás, jóga várja a fiatal fesztiválozókat. Idén sem kell megválniuk a gazdiknak a házikedvencektől, a jólnevelt, közösséghez szokott kutyákat örömmel látják a szervezők.

Szerelmünk, Shakespeare
Szerelmünk, Shakespeare címmel rendez fesztivált június 9. és július 16. között a Madách Színház. A programban zene, tánc, egyetemi és alternatív színházi produkciók, valamint Shakespeare-szakértők előadásai is helyet kaptak.

Továbbra is kiemelt téma a környezettudatosság, a vendéglátóhelyek lebomló evőeszközökkel dolgoznak, és a szelektív hulladékgyűjtésre is nagy hangsúlyt fordítanak. Nem kell majd önmegtartóztatást gyakorolnia egyetlen látogatónak sem, az ételudvarban a húsevők, a vegetáriánusok és a vegán étrendűek is megtalálhatják kedvenc falatjaikat.
A fesztivál ideje: 2017. június 20 – 25., Alsóörs, Pelso Camping

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!