Facebook hozzászólás
665

Tönkre esszük a szállodát – a magyar virtus

A szállodaépületnél és annak berendezésénél, a személyzet megjelenésénél, sőt még a wellness-szolgáltatásoknál is fontosabb a hazai wellness-szállók vendégei számára a bőséges étel- és italkínálat – derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem wellness-szállók vendégelégedettségét vizsgáló kutatásából. Az egészséges étkezés csak a vendégek kisebb részének fontos, ráadásul az ilyen típusú szállodákra jellemző büféétkeztetés miatt a belföldi vendégek a megszokott mennyiség többszörösét fogyasztják, ami egészségügyi kockázatokat hordozhat – hívja fel a figyelmet Karakasné Dr. Morvay Klára, a BGE docense, a kutatás vezetője.

 

Csábító svédasztalos reggeli, Kép: wikimedia
Csábító svédasztalos reggeli, Kép: wikimedia

A nyugati mintára Magyarországon is elterjedt wellness-pihenés mára népszerű rekreációs tevékenységgé vált. A mintegy 160 hazai wellness-szállóban évente majd 3,5 millió  vendégéjszakát tölt 1,4 millió, többségében belföldi turista. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy az eredetileg az egészségtudatosságot, a testedzéssel együtt járó aktív pihenést, és a helyes táplálkozást középpontba helyező szemlélet csak kicsit honosodott meg. A wellness-szállókban igénybe vett egészségmegőrző kezelések, szolgáltatások hatását ugyanis jelentősen ellensúlyozhatja az a tény, hogy a vendégek a pihenés alatt korántsem az egészséges táplálkozás irányelveit tartják szem előtt.

Gyula, Várfürdő, a volt Lovarda, Kép: wikimedia
Gyula, Várfürdő, a volt Lovarda, Kép: wikimedia

A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának a wellness-szállodák vendégelégedettségét vizsgáló kutatása szerint a belföldi látogatók elsősorban a jóízű ételeket és a bőséges étkezést tartják fő szempontnak a wellness-szállodáknál (4.69 pont az 1-től 5-ig tartó skálán), és hasonló mértékben fontos számukra, hogy a szálloda csendes, pihenésre alkalmas legyen (4,60). Kevésbé számít ugyanakkor, hogy milyen egyéb (masszázs, sport, medence, szépészeti) szolgáltatásokat kínál (4,48), hogy mennyire tiszta, rendezett a személyzet megjelenése (4,46), vagy, hogy mennyire esztétikus az épület (4,29).

A kifejezetten a vendéglátás minőségjellemzőit vizsgáló felmérésből kiderül, hogy a vendégek a hagyományos, magyaros ízeket kedvelik, fontosnak tartják a bőséges adagokat, vagy, hogy büféasztalos kínálás mellett maguk dönthessenek arról, miből és mennyit esznek-isznak. Az egészséges, könnyű (wellness) étkezésre irányuló igény csupán kismértékben jelenik meg az elvárások között, zömében a fiatal hölgyvendégek körében.

A felmérésről:
A mintegy 815, kizárólag magyar, wellness-szállodai tapasztalattal rendelkező vendég, valamint 46 hazai wellness-szálloda bevonásával készült kutatás 2012-ben került felvételre. A mintába legtöbben a fővárosból kerültek be, ahonnan a turisták a népességszám arányainál átlagosan nagyobb arányban választanak wellness-szállodákat. A 26-65 éves minta 93%-a dolgozik; többségük teljes munkaidőben dolgozó alkalmazott, háztartásuk havi átlagbevétele az országos átlagnál magasabb. A minta – erre vonatkozó statisztika hiányában – a megfigyelés alapján majdnem teljesen illeszkedik a wellness-szállodai vendégkörhöz.

A wellness-szállodai főétkezések jellemzően büfé-rendszerben zajlanak. Ezt a hazai vendégek el is várják, a széles és szinte korlátlan kínálatot kihasználva pedig a szokottnál jóval több ételt fogyasztanak. A nemzetközi turisztikai kutatások eredményei azt mutatják, hogy az egzotikus nyaralóhelyeken bevezetett all inclusive ellátás elindulását követően mintegy 5-8 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az új piacokról érkező turisták természetesként kezeljék a korlátlan fogyasztási lehetőséget, és ne próbálják egészségüket veszélyeztető mértékben „leenni-leinni” az út árát” – emeli ki Karakasné Dr. Morvay Klára, a BGE docense, a kutatás vezetője. A szakember arra figyelmeztet, hogy bár a wellness-hétvégék stresszoldó, pihentető hatásuknál fogva hozzájárulhatnak az egészség megőrzéséhez, de azok számára, akik nem tudnak ellenállni a korlátlan ételfogyasztás lehetőségének, végső soron az ilyen pihenések mérlege inkább negatív lehet. Hozzáteszi, a Magyarországon is egyre erőteljesebbé váló egészségtudatos szemlélet iránti igény várhatóan a hazai wellness-szállodák vendégkörénél is megjelenik és jellemzővé válik majd.

Recept
Azért én teszek egy kísérletet. Ez egy wellness-szálloda karcsúsító receptje! Egészségetekre!

A hangsúlyosan megjelenő vendégigényekre a wellness-szállók is reagálnak. Jól mutatja ezt, hogy a 46 wellness szállodát felölelő kutatás azon kérdésére, hogy a szállodák mely minőségi jellemzőket tartják kiemelkedően fontosnak, az üzemeltetők és tulajdonosok a vendéglátásra, az elegendő étel és ital kínálatára adták a legmagasabb pontszámot (4,91 pont az 1-5-ig tartó skálán), ami megelőzte a személyzet megjelenését (4,86), valamint az épület és a berendezés esztétikumát (4,56) is.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!