Facebook hozzászólás
498

Te érted, mit morog a kutyád?

Vajon az ugatáshoz hasonlóan képesek-e felismerni az emberek a kutyák játékos és agresszív morgásainak az érzelmi töltetét? Meglepő eredmények születtek az ELTE kutatása során…

Egyre több kutatási eredmény mutat arra, hogy az állati és emberi hangadások a biológiai alapú szabályszerűségek miatt hasonlóan kódolják az adott szituációban résztvevő hangadó érzelmi állapotát, ez pedig segíthet felismerni a másik reakcióit, megjósolni a viselkedésé akkor is, ha nem ugyanazon fajnak a tagjai – írta az MTI-nek küldött közleményében az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).
A korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy az emberek – függetlenül attól, hogy volt-e valaha kutyájuk – hatékonyan ismerik föl az ugatásokban rejlő érzelmi információt. Viszont az is ismert, hogy a háziasítással nagyot változott a kutyák ugatása a farkassal közös őshöz képest, így ez a módosult hangadás a kutya-ember kommunikáció egyik központi elemévé vált.
A morgás ezzel szemben sokkal hasonlóbb a farkaséhoz: bár a kutyák elsősorban agresszív jelzésként használják, mégis gyakorta hallhatjuk tőlük játékos huzavona közben is. Ezeket a morgásokat összevetve azt találták korábban, hogy a játékos morgások hangtanilag jelentősen különböznek az agresszív morgásoktól, magasabbak és rövidebb morranások gyorsan ismétlődő sorozataiból állnak.

Kép: Pixabay
Kép: Pixabay

A magyar kutatók azt vizsgálták, vajon az ugatáshoz hasonlóan képesek-e felismerni az emberek a morgások az érzelmi töltetét. A vizsgálatok során 40 önkéntesnek játszottak vissza morgásmintákat, amiket játékos és csontőrző helyzetben, valamint egy idegen ember fenyegető közelítésekor vettek fel.
Ezt követően az alanyokat arra kérték, hogy egy kérdőív segítségével csakis a halott hang alapján mondják meg, mit gondolnak a morgó kutya érzelmi állapotáról. Ezután egy másik sorozat morgást lejátszva arra kérték az önkénteseket, hogy próbálják meg besorolni a három lehetséges helyzet egyikébe a morgásokat.

Buksi! Emlékszel, mit tett a gazdád tavaly nyáron?
Egy magyar kutatócsoport bebizonyította, hogy a kutyák is képesek “mentális időutazásra”, azaz olyan múltbeli eseményekre is képesek emlékezni, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni azokat. Talán azt is tudja, mit tettél tavaly nyáron?

A kérdőíveket kiértékelve azt találták, hogy az emberek az adott helyzetnek megfelelő érzelmi töltetet tulajdonították a morgásoknak: a játékos morgásokat vidámnak és örömtelinek, a másik két morgástípust agresszívnek értékelték. Bár a hangtani különbség nagyon kicsi a két agresszív morgás közt, a fenyegető ember közeledésére reagáló morgást kevésbé agresszívnek, de némileg félősebbnek találták az emberek.
A helyzetek felismerése is sikeres volt: a játékos morgásokat 80 százalékban a játékos helyzetbe sorolták, míg a csontőrző és a fenyegető idegenre morgást – bár gyakran összekeverték egymással – magasan a véletlen szint fölött találták el.

A helyzetek felismerésében különbséget találtak férfiak és nők, valamint gazdák és kutyátlanok között. Míg a férfiak mintegy 45 százalékos, a nők 65 százalék körüli sikerességgel határozták meg a helyzetet. A kutyagazdák is ügyesebben találták el a hallott morgás kontextusát.

Pánikoló szőrösök
Tapasztalta-e már, hogy egy megszokottól eltérő helyzet, esemény miatt cicája viselkedése hosszabb-rövidebb időre feltűnően megváltozott? A Nagy Macskás Felmérés több, mint kétezer válaszadója közül sokan vettek már észre kedvencüknél olyan tüneteket, mint például a karmolászás, a szokatlan vizelés, az étvágy megváltozása vagy az elrejtőzés. Nagyon valószínű, hogy ezek a cicák stressztől, szorongástól szenvedtek!

Ez elsőre meglepő lehet a korábbi, ugatásos eredmények fényében, ám azzal is számolni kell, hogy a morgás sokkal ritkább és halkabb hangadás, mint a lépten-nyomon hallható ugatás, így akinek nincs kutyája, kevés a lehetősége, hogy tapasztalatot szerezzen ezekről a hangokról.
A vizsgálat eredményei megerősítik az érzelmi kommunikáció biológiai szabályszerűségeinek meglétét, de rámutatnak arra is, hogy az egyéni tapasztalatnak fontos „finomhangoló” szerepe lehet az efféle helyzetekben.
Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói – Faragó Tamás, Takács Nándor, Miklósi Ádám és Pongrácz Péter – a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban jelentették meg legújabb tanulmányukat.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!