Facebook hozzászólás
565

Szelek szárnyán – sztárokkal startol a regatta

Június 11-12-én Siófokon rendezi meg a Balatoni Hajózási Zrt. a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Hagyományt szeretnének teremteni az amatőr vitorlásversennyel. Az ország bármely települése delegálhat csapatot, hajózási tudás se kell, mert a hajók kapitányait a Magyar Vitorlás Szövetség küldi a fedélzetre.  

Ördög Nóra rövid ujjú fekete ruhában, Kép: sajtóanyag
Ördög Nóra, Kép: sajtóanyag

Már nevezhetnek a települések a Nemzeti Regatta Vitorlásversenyre. A vitorlázás nemcsak azoknak élmény, akik már jártasak ebben a sportban, a hajózás valóban összehozza az embereket. Amíg a vitorlák a vízen dagadnak, a szárazföldön többek között a Magna Cum Laude, a Honeybeast, és a The Biebers szórakoztatja a közönséget. Az érdeklődők számos más hajózási lehetőséget is kipróbálhatnak a két nap alatt, a szervezők indítanak ugyanis sétahajókat, gyerekhajókat és bulihajót is.

Szombaton a háziasszony a kikötőben és a színpadon Ördög Nóra lesz, aki örömmel vállalta a feladatot, hiszen erősen kötődik a Balatonhoz. Nem véletlen, hogy a boldogító igent is ott mondta ki.

Egészségmegőrzés és 170 éves jubileum
A szervezők szándéka szerint két napig valóban együtt él, mozog, lélegzik, és legfőképpen egymásra mosolyog majd az ország. Az egészségmegőrzés jegyében véradásra is lesz lehetőség, bőrgyógyászati és egyéb szűrővizsgálatok megszervezésével kerül előtérbe a prevenció fontossága. A Balatoni Hajózási Zrt. 170 éves jubileumához kapcsolódó kiállítás tovább színesíti a kulturális palettát.

– Dél-alföldi lány vagyok, úgyhogy számunkra nem volt igazán evidens, hogy ha nyár, akkor Balaton. Ennek ellenére szülőkkel, nagyszülőkkel is többször vettük célba a magyar tengert, és zakatoltunk az akkor még döcögős M7-esen. Tinikorom legszebb nyarai is a Balatonhoz kötődnek, gimis koromban ugyanis két szezonban a balatonfenyvesi Vitorlás Büfében dolgoztam. Azt hiszem, itt mélyült el igazán a “szerelmünk”. Olyannyira, hogy 2010-ben, mikor esküvő helyszínt kerestünk a férjemmel, nem is volt kérdés, hogy a Balaton partján szeretnénk kimondani a boldogító igent. Azóta sincs olyan év, sőt inkább évszak, hogy ne látogassuk meg kedvenc tavunkat többször is: tavasz, nyár, ősz, tél, északi part vagy déli, a Balaton örök kedvenc. – mondta el a Nemzeti Regatta kapcsán Ördög Nóra.

Magna Cum Laude, fotokredit: Magna Cum Laude
Magna Cum Laude, Fotókredit: Magna Cum Laude

A kétnapos fesztivál a MOL Nagyon Balaton! rendezvénysorozat része. A versenyt kísérő programok két napon át várják vízen és szárazföldön a látogatókat. A Honeybeast és a Magna Cum Laude szombaton lép fel, az Apacuka és a The Biebers a vasárnapi partihangulatért felelős. Finom ízekben és italokban sem lesz hiány: a települések főzőversenyen mutathatják be legfinomabb étkeiket. Az esti hangulatot lampionos felvonulás koronázza meg.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!