Facebook hozzászólás
291

Szarka Tamás a világ legjobb gitárosával koncertezik

A világhírű Grammy-díjas gitáros és a Ghymes Együttes frontembere 2016. október 22-én a Budapesti Kongresszusi Központban ad Szuperkoncertet.

A világhírű Grammy-díjas gitáros Al Di Meola  és Szarka Tamás, a Ghymes Együttes frontembere 2016. október 22-én lépnek fel közösen a Budapesti Kongresszusi Központban. A szuperkoncert Sztárvendége Tokody Ilona, Kossuth-díjas operaénekes valamint a Budapesti Ifjúsági Kórus.

A koncert plakátja Kép: ghymes.hu

Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő immár 38 éve áll színpadon. A Ghymes Együttes frontembere 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián első önálló szerzői estjét. Sok színházi felkérésre írt már zenét, ám ezek a zenék élőben soha nem hangzottak el színpadon, főleg nem a szerző előadásában. Ez a koncert ezt a hiányt pótolja és Tamás ősszel megjelenő szólóalbumának a bemutatója is lesz egyben. Egy-két mára már klasszikussá vált darab is műsorra kerül. Sőt, olyan zenéket is hallhatunk, amik erre az alkalomra készültek.

Al Di Meola Kép: facebook

Tamás segítségére a Grammy-díjas gitáros Al Di Meola lesz az egyedülálló koncerthangulat megteremtésében. A Guitar Magazine által többször a „Világ legjobb gitárosa” címmel kitüntetett Meola lemezein a fúziós jazz, és a Latin jazz ugyanúgy megtalálható, mint a világzene, a flamenco vagy a funk. A világhírű zenész már várja az őszi budapesti koncertet, amely a tervek szerint ősbemutató is lesz egyben.
A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg.

Kezdődik! Ilyen szuper lesz a 4. Nagyon Balaton!
Negyedszer rendezik meg a MOL Nagyon Balaton programsorozatot. Május végétől szeptember közepéig 25 esemény várja az érdeklődőket a Balaton Régió rangos kulturális, gasztronómiai és sportfesztiváljaival. Soroljuk a legjobb programokat!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!