Facebook hozzászólás
432

Sorban szigorító kerületek

Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely-megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turistaáradatot. Most januárban a VII. kerület is hasonló szabályokat vezetett be. Szomszédja példája azonban azt mutatja, hogy a befektetőket nem tántorítják el a változtatások, a kerület népszerűsége továbbra is töretlen maradt.

Évről évre vonzóbb célpont Budapest a turistáknak. 2018 első három negyedévében a KSH adatai szerint az előző évhez képest 175 ezerrel, majd 6,9 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken. Hasonló tendencia figyelhető meg a rövidtávú lakáskiadások esetében is.

Brutális fordulat az albérletpiacon
Akkor hajlandóak kifizetni az emelt albérleti díjat az emberek, ha megfelelő szolgáltatást kapnak a pénzükért. Az ingatlantulajdonosoknak már nem elég csak a kulcsot odaadniuk a bérlőknek, ha magasabb árat szeretnének kérni.

Jancsik András és munkatársai a Közgazdasági Szemlében, múlt év márciusában közölt, Airbnb-piacot elemző tanulmányukban arra jutottak, hogy 2017-ben az Airbnb-n elérhető budapesti vendéghelyek száma, dinamikus emelkedéssel kis híján utolérte a fővárosi szállodáikét. A megnövekedett turistaforgalom és a velejáró zaj- és forgalomterhelés is olyan rendelet elfogadására késztette tavaly a VI. kerületet, amely szerint minden rövidtávon kiadott plusz szoba után egyszeri 1,5 millió forintos parkolóhely-megváltási díjat köteles a tulajdonos fizetni. Az új kötelezettség azonban nem tántorította el a befektetőket. A szakemberek szerint 2018 első három negyedévben 15 százalékos emelkedéssel, 600 ezer forint fölé kúszott az átlagos négyzetméterár Terézvárosban.

Erzsébet város, Kép: wikimedia
Erzsébetváros, Kép: wikimedia

A VII. kerület, Erzsébetváros, felbátorodva szomszédja példáján, január elején hasonló intézkedést vezetett be. Ez alapján egy ingatlan minden megkezdett 50 négyzetmétere után egy parkolóhelyet kell biztosítani, egy parkolóhely megváltása pedig 2 millió forint plusz áfa költséggel jár. 2018 első három negyedévében, egy év alatt 20 százalékos növekedéssel az átlagos kerületi négyzetméterár meghaladta az 555 ezer forintot. Egy rövidtávú lakáskiadásra szánt, befektetési céllal vásárolt 40 négyzetméteres lakás vételárát így akár 10 százalékkal is megnövelheti a parkolóhely megváltás díja.

− Mivel folyamatosan változnak az egyes kerületi építési szabályzatok, önkormányzati rendeletek, ezért, aki ingatlanbefektetésben gondolkodik, mindenképpen keressen fel helyben jártas ingatlanszakértőt. Így elkerülhető az akár több millió forintba is kerülő, kellemetlen meglepetéseket – javasolja Valkó Dávid, az ingatlanpontos vezető elemző.

Erzsébetváros és Terézváros mellett a VIII. kerület vezetése is lépett már a rövid távú lakáskiadás szabályozásának irányába. Itt az év elejétől az Airbnb-n kiadott lakások alapterülete után négyzetméterenként évi 1820 forintos befizetésre kötelezi a tulajdonost. Már csak az a kérdés, melyik kerület lesz a következő a sorban?

Ömlik a pénz a Balatonra
Két évtized Csipkerózsika-álom után, a pénzügyi válság lecsengését követően mára a Balaton minden szegletében magához tért az ingatlanpiac. A turizmus is élénkül, és egyre színvonalasabb vendéglátóhelyek, szállodák várják a kikapcsolódni vágyókat. Az új ingatlanfejlesztések igyekeznek kitolni az egyébként rövid nyári szezont – fedett medencékkel, wellness-központokkal egész évben jól kihasználhatóak az ingatlanok.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!