Facebook hozzászólás
514

Segítsd az idős artistákat!

Nyugdíjas artistaművészek és cirkuszi dolgozók megsegítésére rendez jótékonysági előadást augusztus 11-én 19 órakor a Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve. Az Antarktisz gyermekei – Jégbe zárt cirkuszvilág előadásának teljes bevételét a művészek támogatására fordítják. Gyere Te is! 

„Fogjunk össze! Kérem, most segítsen: beszélje rá ismerőseit, cégvezető barátait, a környezetében élő művészettámogató embereket, hogy vásároljanak jegyet, ha lehet, minél drágább jegyet az augusztus 11-i előadásunkra!” – kéri Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

Idős artista, Kép: Urbán Ádám, Fővárosi Nagycirkusz
Kép: Urbán Ádám, Fővárosi Nagycirkusz

A cirkuszművészet több száz éves hagyományokra tekint vissza Magyarországon. Artistaművészeink munkáját kitűnő minősítéssel, komoly elismeréssel figyeli a nemzetközi szakmai plénum, amelyet nagy öregjeink, artistacsoportok, művészek hosszú évtizedes munkával vívtak ki a világban.

„Generációkon keresztül örökölt, az emberi teljesítőképesség határtalanságában rendületlenül hívő emberfeletti akarat tudta évszázadokon keresztül életben tartani, megőrizni ezt a műfajt. Csak a múlt tisztelete és elődeink érdemeinek megőrzése segíthet minket ahhoz, hogy megújítsuk, újraértelmezzük, felfrissítsük ezt a csodát, amit cirkuszművészetnek nevezünk. Az új utak keresése mellett kiemelt feladatunknak tekintjük az idős artistaművészek támogatását is.” – mondta el Fekete Péter.

A Fővárosi Nagycirkusz Antarktisz gyermekei – Jégbe zárt cirkuszvilág műsora sok érzelemmel játszik egyszerre, találkozik itt a keleti misztikum és a felszabadult rekeszizomgyötrő nevetés, a szelíd szerelmes romantika és az elbűvölő vad szenvedély, a tökéletesre finomított ügyesség és az áthatóan légies szépség. Igazi szemkápráztató revüműsor, amelyben egymás után csúsznak be a jégen korcsolyázó bohócok, zsonglőrök, ugróköteles, bicikliző vagy kézen korcsolyázó artisták, hogy aztán gólyalábas táncosnőknek, levegőbe váratlanul felemelkedő artistáknak, kacér gyorsöltözőknek vagy kiegyensúlyozott erőemelőknek adják át a helyüket.

A jegyek irán itt érdeklődhetsz: eotvostibor@gmail.comartistaszakszerv@gmail.com

Minden trükk mögött lappang egy titok…
Február 2. óta látható a hazai mozikban a különleges műfajú, a valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című mozifilm, amely egyedülálló bepillantást ad hat fiatal artista és a világhírnév küszöbén álló magyar újcirkusz társulatuk, a Recirquel életébe, valamint egy előadás születésébe. A több mint három éven át készült egész estés film sajátos nézőpontból, úgy mutatja be a lélegzetelállító produkciók szuperhőseit, ahogy egyébként sosem láthatjuk őket.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!