Facebook hozzászólás
333

Pörög az ingatlanbiznisz Budapest környékén is

Rohamtempóban nőtt a főváros egyre növekvő ingatlanárai után az agglomerációs települések népszerűsége és áremelkedése is az elmúlt időszakban. Vajon meddig kell mennünk, hogy kedvezőbb ingatlanárakat találjunk? Hol húzódik a fővárosba ingázás határa, és hogyan alakul a második agglomerációs körzet ingatlanpiaca? A Duna House elemzéséből kiderül, hogy napi 1-2 óra utazással mennyit spórolhatunk.

Gyömrő, Kép: wikimedia
Gyömrő, Kép: wikimedia

Budapesten az átlagos négyzetméterár 514 ezer forint használt lakások esetében, de a legolcsóbb kerületekben is ritkán találunk már 300 ezer forintos négyzetméterár alatt ingatlant.  Ezzel szemben a hagyományos, első vonalas agglomerációs környék használt ingatlanjainak 200-300 ezer forintos átlagos négyzetméterára már egy fokkal elviselhetőbb a vásárlók számára, azonban, hogy ennél is kedvezőbb árú lakhatási lehetőségeket találjunk még többet kell utaznunk.

– Az agglomerációs környék 30 kilométeres szakaszán túl kell már nézelődnie annak, aki 200 ezer forint alatti négyzetméteráron szeretne ingatlant vásárolni. A másodlagos, 40-60 kilométeres körzetben, már jó néhány ilyen lehetőséget találunk, amelyek közül elsősorban a kötött pályás közlekedéssel elérhető települések iránt érdeklődnek fokozottabban – mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Tápiószecső, Kép: wikimedia
Tápiószecső, Kép: wikimedia

A főváros délkeleti agglomerációs szektorát vizsgálva látható a folyamat, hogy aki eddig Gyömrőn tudott kedvezőbb árakon ingatlant vásárolni, jelenleg már az 1-2 évvel ezelőtti árakat csak Sülysáp, Tápiószecső „magasságában” találja meg. Az ingatlanárak azonban ott is emelkednek, így amely házat néhány éve 10-12 millió forintért meg lehetett venni, most már 16-18 millió forintot ér Tápiószecsőn. Ennél olcsóbban a környéken például Tápióság településen kaphatunk családi házat, cserébe innen már csak buszos csatlakozással tudjuk a vonatközlekedést elérni.

Bicske és Monor kevesebb, mint 40 kilométeres távolságra fekszik Budapesttől. Ingatlanárak tekintetében már ott is találhatunk a fővárosnál és az első agglomerációs övezetnél kedvezőbb árakat, azonban érdemes az utazási idővel és költségekkel is kalkulálni. Vonattal 34 perc alatt érhetők el a főpályaudvarok, autóval pedig 40-80 perc alatt érhetünk a főváros központjába – forgalomtól függően. Forintban kifejezve a vasúti bérlet előbbi település esetében 24 900, utóbbi esetben 14 200 forint havonta, autóval pedig 1-2000 forint körül alakul a napi munkába jutás költsége.

Itt a nagy paksi bumm
Kevés magyar város büszkélkedhet olyan átfogó városfejlesztési koncepcióval, mint Paks. Nem lévén igazi történeti városmagja, szüksége is van az átgondolt fejlesztésre.

Gyakori, hogy ennél távolabbi lakhellyel is vállalnak Budapesten munkát, így ingáznak például Székesfehérvárról és Tatabányáról is. Esetükben 44-50 perc alatt lehet beérni – ideális esetben – a fővárosba vonattal. Az ingatlanárakat azonban ezekben az esetekben már nem csak a fővárostól való távolság befolyásolja, így relatíve magasak, vetekszenek az agglomerációs értékekkel, 200-250 ezer forint között van jellemzően a négyzetméterár.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!