Facebook hozzászólás
262

Petőfinél már nem lóghatna rövid o-val az árboc

Rugalmasabb előírások, kevesebb kivétel – így jellemezte az MTA A magyar helyesírás szabályainak tizenkettedik kiadását. A kiadvány sajtóbemutatóján elmondták: a cél az volt, hogy alapvető változások nélküli, könnyebben használható, bizonyos mértékig rugalmasabb szabályzatot adjanak a felhasználók kezébe.

Bemutatóra várva… Kép: László Márta

Azon a napon osztották ki a diákoknak a tankönyveket, amelyiken érvénybe lépett az új szabályzat, azaz szeptember 1-jén. De mostantól írhatnám így is: 1-én, és mindkét variáció jó!

Visszatérve az új tankönyvekre: azokat még a régi szabályzat alapján nyomták. Jövőre azonban már a 12. kiadású alapján dolgozzák át, és nyomtatják ki azokat. Aggodalomra azonban nincs ok – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára. Sipos Imre elmondta, hogy két év türelmi időt kapnak a diákok, vagyis az érettségi vizsgadolgozatokban a 2016/2017-es tanév tavaszi vizsgaidőszakáig el kell fogadni mind a régi, mind az új írásmódot. A központi írásbeliknél pedig csak 2018-tól kérhetők számon a most megjelent szabályok.

Két év haladék a diákoknak! Kép: László Márta

Azok a számítógép-tulajdonosok, illetve mostantól számítógéptulajdonosok – így egybe -, akiknek érvényes a 11-es verzió a gépükre, azoknak mostantól már automatikusan a 12-es működik. Ezt már az Akadémiai Kiadó vezérigazgatója, Réffy Balázs mondta. Tájékoztatása szerint az okostelefenokra alkalmazható appokat – ez a szó nem is szerepel a szótárban, pedig a 8 ezer új kifejezésbe ez is beleférhetett volna – szeptember végére készítik el.

Nos, az új szótár szerint mostantól válthatunk egymással e-mailt vagy ímélt, ugyanis mindkettő jó. Elavultságuk miatt azonban nem szerepel például az átíró könyvelés, az agárkutya, vagy a csillagláb szó.

Felvették viszont a határon túli magyar földrajzi nevek, intézmények, valamint a jellegzetes határon túli magyar szavakat. A készítők ugyanis úgy gondolták, hogy a szabályzat nem Magyarországnak, hanem valamennyi magyar nyelvhasználónak szól.

Tudtad?
A magyar helyesírás első szabályzata – Széchenyi István kezdeményezésére – 1832-ben jelent meg.

Feltehetően elsősorban a tantestületeknél, kiadóknál, újságoknál, hírportáloknál (ez a szó sem szerepel) forgatják majd sűrűbben a kiadványt, de azért néhány érdekességet megmutatok az újdonságokból! Mostantól, ha a méhekkel akarsz valamit csinálni azt írhatod, hogy méhhel, de úgy is, hogy méhvel. Ha hálókocsis vonatjegyet szeretnél venni, azt cuchette-rendelésnek írják. Ha Bernadett barátnőddel mész táncolni, akkor Bernadett-tel töltött estédről fogsz beszámolni.

Ha most élne Petőfi, a Föltámadott a tenger című versében nem írhatná, hogy

„Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.”

Miután a tudósok úgy látták, hogy mindenki hosszú ó-val mondja az árboc szót, ezért szeptember 1-jével (vagy 1-ével) hivatalosan is árbócnak kell írni a derék vitorlatartót.

Az idegen kifejezések leírásánál olykor mindkét variáció helyes, a hajlakkos flakonod lehet spray, spré, sőt szpré is! Máskor megfordul a dolog: a 11-es kiadás szerint a halugrásodat szaltó mortálénak írtad, de mert nem ment át a köztudatba, mostantól ismét salto mortale a helyes írásmód, és hepp…!

A tanévkezdéssel kapcsolatos aggodalmakról itt olvashatod összeállításunkat!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!