Facebook hozzászólás
168

Párizsi revüshow a Margitszigeten – ne hagyd ki!

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július végén három alkalommal láthatja a közönség a párizsi mulatók világát megidéző Ooh La La című színházi revüshow-t. Felejthetetlen programnak ígérkezik a nemzetközi látványosság.

A most bemutatásra kerülő darab látványban és a jelmezekben egyaránt a párizsi éjszakai mulatók világát idézi meg, és emeli fel a színpadi környezetbe, elsősorban a zenés, énekes és táncos számok, valamint akrobatikus artista produkciók kapnak kiemelt szerepet. A hagyományos tollas kosztümöket és díszleteket mai zenékre koreografált produkciók fűszerezik. – mondta el Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője az MTI-nek.

Moulin Rouge egy kicsit Budapestre látogat Kép: Pixabay

A produkció már évek óta járja a világot, a budapesti nézők ennek a műsornak a margitszigeti Nagyszínpad adottságaira adaptált változatát láthatják majd.
A látványos előadás rendezője Steve Bor, egy magyar cirkuszi család sarja, aki zsonglőrként maga is beutazta a világot. 1986 óta készít nemzetközi sikerprodukciókat és olyan elismert előadóművészekkel dolgozik együtt, mint az Ooh La La koreográfusa, Nathan Clarke, aki a BBC The Voice műsorának, a londoni olimpiai és paralimpiai játékok záró ünnepségének, valamint a Take That együttes Progress nevű koncertturnéjának koreográfusa volt.
A nemzetközi táncosok és előadóművészek számait egy konferanszié betétei fűzik össze, ezt a szerepet a budapesti előadásokon Kolovratnik Krisztián színművész alakítja. Rajta kívül a produkcióban közreműködik a Crazy Rouge tánckar, a Britain’s Got Talent tehetségkutató tavalyi felfedezettje is. Az előadás koncepciója Steve és Kim Bor nevéhez kötődik, a magyar szöveget Zöldi Gergely írta, a táncokat Valentina Bor tanította be, a show látványtervezője szintén Steve Bor és a show-színház ismert látványtervezője Madár.

James Arthur ősszel Budapesten koncertezik!
A világhírű James Arthur hamarosan hazánkban koncertezik – közölték a szervezők. Az Impossible című világsláger előadója először lép színpadra Magyarországon.

„Komoly érdeklődés van a produkció iránt, ami alátámasztja azt a törekvésünket, hogy a fesztivál keretében meghonosítsunk egy új típusú, színpadra emelt revü jellegű éjszakai színházat a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon” – mondta el Bán Teodóra aki azt is kiemelte, hogy már a jövő évi Budapesti Nyári Fesztivál programjait is szervezik, amelyben látható lesz színházi, opera, és balett bemutató, külföldi társulatok és sztárok közreműködésével, de van már ötletük olyan produkcióra is, amely az éjszakai műfajban ismét különlegességként fog megjelenni.
A megújult margitszigeti színpad pedig teljes mértékben alkalmas a nagyszabású és magas színvonalú hang-, fény- és színpadtechnikát igénylő produkciók megtartására.
A július 30-án, 31-én és augusztus elsején látható produkció mindhárom napon 22 órakor kezdődik és kizárólag a 16 éven felüli nézőknek ajánlják a szervezők.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!